Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz életfogytiglan kiszabásáról döntött a Maros megyei bíróság annak a 37 éves férfinak az ügyében, akit egy fiatal nő megölésével vádoltak. A romániai sajtó, a Maszol beszámolói szerint a vádlott tavaly nyáron követhette el a bűncselekményt, majd a nyomok eltüntetésére is kísérletet tehetett.

Fotó: Rendőrség
A bíróság távollétében mondta ki az ítéletet, mivel a férfi immár tizedik hónapja bujkál a hatóságok elől. A nyomozók szerint az elkövető rendkívül veszélyes lehet, ezért továbbra is kiemelt ügyként kezelik az elfogását. A vádirat alapján a férfi ellen előre kitervelten elkövetett emberölés, rongálás, holttesttel kapcsolatos jogsértés, valamint más bűncselekmények miatt emeltek vádat. A hatóságok szerint a vádlott megsérthette a korábban ellene elrendelt védelmi intézkedéseket is.
Az életfogytiglan ellenére továbbra is szökésben van
A hatóságok közlése szerint a férfit korábban már elítélték egy másik emberölési ügy miatt is. A nyomozás során ezért különösen veszélyes személyként kezelték.
Az elfogás érdekében a hatóságok nyomravezetői díjat is felajánlottak: ötezer eurót kap az, aki olyan információval segíti a rendőrök munkáját, amely a férfi kézre kerítéséhez vezethet.
Az ügy továbbra is nagy figyelmet kap Romániában, miközben a rendőrség folyamatosan vizsgálja, hol rejtőzhet a jogerősen elítélt férfi.
Egy másik ügyben hiába kért rendőri segítséget és tett feljelentést még decemberben az a nő, akit élettársa két hónappal később brutálisan bántalmazott a nyíregyházi Huszár-telepen. A férfi a helyszínen végzett áldozatával, majd elmenekült, a hatóságok pedig hajtóvadászatot indítottak, hogy kézre kerüljön a kegyetlen gyilkos.