Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA környéken élők és az üzletek előtt bámészkodók közül többen is szemtanúi voltak a drámai pillanatoknak, valamint a mentőhelikopter érkezésének. Elmondások szerint a gyalogátkelőhely mindkét oldalán várakoztak emberek, amikor az idős asszony elindult a túloldalra, a gázolás pedig akkor történt, amikor a hirtelen érkező autó elütötte az egyedül átkelni próbáló nőt – írta a Beol.hu.

Fotó: Bencsik Ádám/Beol
Hosszú órákig tartott a helyszínelés a gázolás után
A szemtanúk elmondása szerint a járművet vezető – szintén idős – sofőr nem hajtott gyorsan, a tragédia mégis egyetlen pillanat alatt bekövetkezett. Többen is hangsúlyozták a helyszínen, hogy a gyalogátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak minden esetben elsőbbsége van. A baleset után megrázó látvány fogadta a járókelőket:
a sérült asszonyhoz perceken belül megérkeztek a mentők, majd nem sokkal később a mentőhelikopter is leszállt.
A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az utat, ami miatt jelentős torlódás alakult ki a környéken.
A személyautó vezetője a hosszú procedúra alatt végig a kocsijában maradt. A harminc fokhoz közelítő hőségben a helyiek vizet vittek neki, mert láthatóan és érthetően teljesen megviselték a történtek. Deményné Tűri Zsanett, a rendőrség sajtóreferense megerősítette a gyalogosgázolás tényét, és hozzátette, hogy a baleset pontos körülményeit még vizsgálják.
Mindennapos a veszély a lakótelepen
A Lencsési-lakótelepen élők közül kedden sokan arról beszéltek, hogy hiába a felfestett zebra és a figyelmeztető táblák, egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség is elég a bajhoz. A környékbeliek szerint ezen a szakaszon rendkívül sűrű az autó- és a gyalogosforgalom, emiatt pedig nap mint nap alakulnak ki veszélyes szituációk. Úgy vélik, jó lenne, ha a jövőben nem egy mentőhelikopter megjelenése hívná fel a figyelmet a biztonságos közlekedésre. A balesetről készült további képeket ide kattintva tekintheti meg.
Korábban beszámoltunk róla, hogy árokba borult egy utánfutós gépkocsi az 53-as főúton, Tompa külterületén, miután egy szemből érkező jármű miatt letért az úttestről, a baleset után megállás nélkül elhajtó, mint később kiderült ittas női sofőrt pedig végül az otthona előtt fogták el a rendőrök.