Barackbefőtt buktatta le a kecskeméti gyilkost, aki hetekig élt együtt a már bomlásnak indult tetemmel

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Hónapokig senki sem sejtette, hogy az emberöléssel gyanúsított férfi visszatért a kecskeméti házba, ahol korábban megölte az élettársát. A gyilkos ügyében végül egy különös részlet, a folyamatosan fogyó barackbefőtt vezetett nyomra.
Vágólapra másolva!

Hátborzongató részletek derültek ki egy kecskeméti emberölési ügyben. A gyilkosság után a férfi még napokig együtt élt halott élettársával, később pedig visszatért a házba, ahol a padláson bújt meg – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

gyilkos
Barackbefőtt miatt bukott le a kecskeméti gyilkos
Fotó: Illusztráció/123RF

A gyilkosság után még üzeneteket is küldött a nő telefonjáról

A nő holttestére 2024. december 24-én találtak rá hozzátartozói a kecskeméti lakásban. Az asszony teteme már bomlásnak indult, élettársa és az autója azonban eltűnt.

A kiérkező rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, a helyszínre érkező igazságügyi orvosszakértő pedig megállapította, hogy a nő körülbelül két hete halhatott meg.

A hozzátartozók elmondása szerint közben továbbra is kaptak Messenger-üzeneteket a nőtől, telefonhívásaikat azonban soha nem fogadta.

Bár kezdetben semmi sem utalt egyértelműen idegenkezűségre, a nyomozók gyanúsnak találták a körülményeket, ezért kifosztás miatt indítottak eljárást, és elfogatóparancsot adtak ki az élettárs ellen.

Barackbefőtt buktatta le a padláson bujkáló férfit

Hónapokkal később az elhunyt édesanyja és párja a spájzt pakolták ki, amikor feltűnt nekik, hogy folyamatosan fogy a barackbefőtt.

Ezután vették észre, hogy az egyik polcon lévő dobozok furcsán meg vannak nyomódva, mintha valaki rendszeresen rájuk állna. A spájz fölött volt a padlás egyik bejárata, amit kinyitottak, és a sötétben egy férfi lábait pillantották meg.

Azonnal hívták a rendőröket, a férfi azonban megpróbált elmenekülni. A kiérkező egységek végül az utcában elfogták.

Beismerte, hogy megfojtotta az élettársát

Kihallgatásán a férfi elismerte, hogy 2024. december 8-án összeveszett élettársával. Vallomása szerint a vita hevében megragadta a nő nyakát, aki rövid időn belül elveszítette az eszméletét.

A férfi ezután elment sétálni, majd amikor visszatért és látta, hogy a nő továbbra sem mozdul, bezárta a lakást, és úgy tett, mintha semmi sem történt volna.

A nyomozás adatai szerint később az elhunyt telefonjáról válaszolt az üzenetekre, hogy a hozzátartozók ne fogjanak gyanút. Tudta, hogy szenteste meglátogatják őket, ezért az asszony autójával és pénzével elmenekült. Hónapokig rejtőzködött, majd úgy gondolta, visszatér a gyilkosság helyszínére, mivel azt tartotta a legbiztosabb búvóhelynek.

Az igazságügyi orvosszakértő később megállapította, hogy a férfi a nő nyakán egy olyan pontot szorított meg, amely miatt megállt a szíve.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés miatt fejezték be az ügy vizsgálatát, az iratokat pedig vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

18 éves lány összeszurkált holttestét találták meg egy szántóföldön – elfogták a gyilkosát

Az áldozat egy borsi szakközépiskola tanulója volt, aki szülőfalujában, egy farmon végezte szakmai gyakorlatát. Holttestét egy mezőn találták meg, szúrt sebekkel a nyakán. A gyilkos szintén a farmon dolgozott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!