Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA bíróság közleménye szerint a vádlottat több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és egyéb bűncselekmények miatt ítélték el. A brutális gyilkosság elkövetőjét a főbüntetés mellett véglegesen eltiltották a járművezetéstől, valamint kötelezték a hatmillió forintos bűnügyi költség megtérítésére is – írta a Bors.

Fotó: KATRIN BOLOVTSOVA /pexels
Életfogytiglant kapott a fonói botos gyilkosság elkövetője
A drogfüggőségtől és hallucinációktól vezérelt elkövető 2025 márciusában valóságos mészárlást rendezett a Somogy vármegyei Fonó településen. A zavart férfi egy akácfa bottal előbb egy idős asszonyra támadt rá, majd a helyi bolt eladóját verte olyan brutálisan fejbe, hogy az áldozat a helyszínen meghalt. A támadó végül a bevételt magához véve, az áldozata autójával menekült el, ám a rendőrök egy balesetet követően Siófokon elfogták. Az elsőként bántalmazott nő is életét vesztette a kórházban.
A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett a nem jogerős ítélet ellen, így a kegyetlen gyilkos sorsa így a Pécsi Ítélőtáblán dőlhet el véglegesen.
Korábban beszámoltunk róla, hogy január elején tragikus hirtelenséggel, 34 éves korában elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó, akinek halála ügyében a hatóságok mostanra befejezték a vizsgálatokat és lezárták a nyomozást.