Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy műsorban szóba került egy régebbi, színházi próbán történt eset, amelyben Janza Kata került nehéz helyzetbe, mivel gyakorlatilag lelkileg belerúgtak, vagy mondhatjuk úgy is, hogy megalázták. A történtekről nem sok minden derült ki, de a lényeg nem is maga az incidens, hanem az, ahogyan a színésznő a számára megalázó helyzetet kezelte – írja a femina.hu.

A beszámolók szerint Janza Kata nem kezdett el magyarázkodni, nem vitatkozott, és a hangját sem emelte fel. Inkább higgadt maradt, fegyelmezetten kezelte a helyzetet, és úgy őrizte meg a méltóságát, hogy közben egyértelmű volt: nagyon nehéz pillanatot kellett elviselnie.
Ezzel sétált le a színpadról Janza Kata
A történet szerint a művésznő letette a kezében tartott kelléket, és csak ennyit mondott:
Köszönöm a próbát!"
Ezután szó nélkül, emelt fővel elhagyta a színpadot.
Janza Kata később mosolyogva idézte fel a történteket, amely a szakmában emlékezetes pillanatként maradt meg. Sokan éppen azért tartják beszédesnek, mert megmutatta: egy feszült, megalázó helyzetben is lehet indulatok nélkül, mégis határozottan reagálni. Le a kalappal nagy színésznőnk előtt!
Megfenyegették Kajdi Csabát, okosan reagált
Egy szerbiai származású, milánói ügynök szemet vetett a celeb modelljére. Közölte, hogy lángolni fog az ügynöksége épülete, ha Kajdi Csaba nem dönt jól. Hogy mit tett a humoráról ismert vállalkozó, megtudhatja, ha ide kattint.
Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!
Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Amennyiben Ön akár
- szóbeli bántalmazás,
- lelki bántalmazás,
- fizikai bántalmazás,
- szexuális erőszak,
- csalás,
- online csalás áldozata,
joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.