Lebukott egy korrupt polgármester

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt indult eljárás Romániában, egy Bihar megyei település vezetője ellen. A korrupt polgármester ügyében az Európai Ügyészség közölte: Kócza Istvánt tetten érték, miután a gyanú szerint több részletben jelentős összegű kenőpénzt fogadott el egy uniós támogatásból megvalósuló beruházáshoz kapcsolódóan.
Vágólapra másolva!

A Blikk szerint az ügy hátterében egy uniós pénzből finanszírozott mezőgazdasági infrastruktúra-fejlesztés áll. A hatóságok szerint a korrupt polgármester a kivitelező cégtől a szerződéses összeg nagyjából 5 százalékát kérte vissza kenőpénzként. A beruházás értéke mintegy 770 ezer euró, átszámítva kb. 276,7 millió forint volt, és a gyanú szerint a településvezető összesen 38 500 euró, vagyis nagyjából 13,8 millió forint csúszópénzt fogadhatott el több részletben. A nyomozók kedden akkor csaptak le rá, amikor éppen 28 800 eurót (10,35 millió forintot) vett át. 

Korrupt polgármester kezén csattant a bilincs Romániában (illusztráció, MI–generált kép)
Korrupt polgármester kezén csattant a bilincs Romániában (illusztráció, MI–generált kép)
Fotó: ChatGPT

A korrupt polgármester neve a gyanú szerint: Kócza István

A korrupció gyanújába keveredett RMDSZ-es politikus, Kócza István ellen büntetőeljárás indult. A bíróság 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte, közben folytatják a nyomozást ellene. 

A gyanú szerint az elöljáró a pénzért cserébe azt vállalta, hogy segíti a beruházás akadálymentes lebonyolítását, és közbenjár a kifizetések gyorsítása érdekében.

Kócza István egyelőre nem adott részletes nyilatkozatot az ügyről.

Az ügy az RMDSZ-en belül is komoly visszhangot keltett. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke arra szólította fel az érintett polgármestert, hogy távozzon a tisztségeiből, párttagságát pedig a vizsgálat lezárásáig függesszék fel.

A párt vezetése szerint nem fér bele, hogy egy választott tisztségviselő korrupciós ügybe keveredjen, vagy bármilyen módon visszaéljen a választók bizalmával.

Kócza István 2016 óta vezeti a Bihar megyei Érbogyoszlót. A nagyjából 1900 lakosú településen többségében magyar nemzetiségűek élnek. A nyomozó hatóságok szerint Romániában ez volt az első olyan eset, amikor az Európai Ügyészség korrupciós ügyben tettenérést hajtott végre.

Ez is érdekelheti: Traktor nyomott halálra egy férfit Csarodán

Amíg Romániában egy korrupt polgármester kezén kattant a bilincs, Szabolcs–Szatmár–Bereg vármegyében sokkoló halálos baleset történt. Egy középkorú férfi leesett egy traktorról, és a kerekei elé került. Részletekért kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!