Csonka ünnep Dunaharasztiban: a díszeket levágták, a májusfa törzsét pedig elvitték

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Döbbenetes rongálás történt Dunaharasztiban, ahol ismeretlenek alig néhány órával a kihelyezése után tették tönkre a település ünnepi díszét. Az elkövetők a májusfa törzsét elvitték, a levágott ágakat pedig a helyszínen hagyták.
Vágólapra másolva!

A Dunaharasztiban a május 1-jei hagyományok jegyében állított májusfa nem sokáig díszíthette a várost, ugyanis rövid időn belül nyoma veszett. Bár a lopás pontos körülményei és a tettesek kiléte még tisztázatlan, a térfigyelő kamerák felvételei alapján jó esély van rá, hogy hamarosan kézre kerítik a felelősöket – írta a Blikk.

május, fa, májusfa, illusztráció
A májusfa törzsét meglovasították, a díszes ágakat pedig egyszerűen a földön hagyták szerteszét (Illusztráció)
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

Ellopták a májusfa törzsét

A településen a sváb hagyományok szerint két nyárfát vágnak ki és díszítenek fel szalagokkal. Idén azonban az ismeretlen tettesek a kisebbik, körülbelül tízméteres fa díszes ágait levágták és hátrahagyták, magát a fatörzset pedig ellopták. A bűncselekmény miatt módosul a program: a legények a májusfa megmaradt ágaival vonulnak a Kegyeleti Emlékparktól a Tájházig, ahol a másik, épségben maradt fát állítják majd fel.

Mindeközben a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint elmegyógyintézetbe került az a férfi, aki súlyos arc- és koponyatörést okozva bántalmazta Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztőjét egy budapesti trolimegállóban. Ide kattintva bővebben olvashatnak  az esetről.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!