Elmegyógyintézetbe zárták a Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztőjét megverő férfit

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Elmegyógyintézetbe szállították azt a férfit, aki a hét elején brutálisan bántalmazott egy újságírót egy budapesti trolimegállóban. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a támadás következtében súlyos arc- és koponyatörést szenvedett Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfőn brutális támadás érte Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztőjét a 75-ös troli Dózsa György úti megállójában. Az újságíró 12 órát töltött a traumatológián, ahol megállapították, hogy többszörös koponya- és arccsonttörést szenvedett.

A támadás miatt súlyosan megsérült Pető Péter arccsontja
A támadás miatt súlyosan megsérült Pető Péter arccsontja
Fotó: Pető Péter Facebook-oldala

Elmegyógyintézetbe került Pető Péter támadója

Az Index beszámolója szerint a rendőrök már a kórházban felvették a bántalmazott újságíró vallomását és közölték vele, hogy elfogták a feltételezett elkövetőt. A hatóságok később arról tájékoztatták a főszerkesztőt, hogy a támadót több korábbi bűncselekménnyel is gyanúsítják, valamint vizsgálják a mentális állapotát.

Tehát nem kizárt, hogy éppen csak az útjába kerültem egy őrültnek”

– írta az esettel kapcsolatban Pető Péter.

A Fővárosi Főügyészség szombati közleménye megerősítette, hogy a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A kényszerintézkedést a férfi állapota miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtják végre.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!