Végre börtönbe zárták a Quaestor nagyvezérét

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Szegedi Ítélőtábla tájékoztatása szerint 2026. február 5-én jogerősen elítélték a Quaestor-ügy kulcsfiguráját. Tarsoly Csaba május elején önként jelentkezett a büntetés-végrehajtási intézetnél, hogy megkezdje a rá kiszabott szabadságvesztést.
Vágólapra másolva!

A Szegedi Ítélőtábla jogerős döntése értelmében 2026. február 5-én lezárult a Quaestor-botrányhoz kapcsolódó, úgynevezett soltvadkerti takarékszövetkezeti büntetőeljárás – írta a Blikk.hu. A bíróság Tarsoly Csaba Istvánt bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, pénzmosás és vesztegetés vádjában találta bűnösnek, amiért 2 év letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá. Az ítélet részeként Tarsolyt két évre eltiltották a közügyektől, nyolc évre pedig a gazdasági vezető tisztségek gyakorlásától. Mivel a bíróság megállapította, hogy a bűncselekményeket bűnszervezetben követték el, a vádlott törvényi úton ki van zárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Tarsoly Csaba a tárgyalóteremben
Tarsoly Csaba a tárgyalóteremben 
Forrás: MTI/Marjai János

Tarsoly Csaba börtönbe vonult

Az elítélt 2026. május 7-én önként megkezdte büntetése letöltését, bár ügyvédje közleménye szerint továbbra is vitatja a vádakat és nem ismeri el felelősségét. A védelem jelenleg rendkívüli jogorvoslati eljárásokon és egy perújítási indítvány előkészítésén dolgozik, hangsúlyozva, hogy a mostani ítélet csupán a Quaestor-csoport és a takarékszövetkezet közötti szövevényes ügyletek egy apró részletét érintette.

A soltvadkerti eljárást még 2015-ben választották le a fő Quaestor-ügyről, amely a rendszerváltás utáni korszak egyik legsúlyosabb brókerbotrányaként vonult be a történelembe. 

Míg a mostani ügy a takarékszövetkezetnek okozott több milliárdos vagyoni hátrányról szólt, az alapeljárás több mint 30 ezer sértettet és 77 milliárd forintnyi kárt érint. Érdekes adalék, hogy Tarsoly közvetlenül a börtönbe vonulása előtt saját YouTube-csatornát indított, ahol videókban igyekezett bemutatni az események saját olvasatát. A rendőrség és a büntetés-végrehajtás a jogszabályokra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra, hogy Tarsolyt pontosan melyik intézményben helyezték el.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!