Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA tiszaújvárosi robbanás hangját még a városban is hallani lehetett, pedig a MOL vegyi üzeme több mint három kilométerre található onnan. A környéket ma reggel, egészen pontosan 8 óra 41 perckor hatalmas detonáció rázta meg, amely egy halálos áldozatot követelt, és több ember is megsérült. Az üzem területén vagy a közelében tartózkodók még négy órával később is a történtek hatása alatt álltak: többen is azt mondták a Blikk újságírójának, remegnek, mert szó szerint megbénította őket a félelem. A gyárban kora délután már csak a MOL, a rendőrség és a tűzoltóság szakértői dolgoztak. A termelést leállították, kizárólag az üzembiztonságért felelős csapat tartózkodhatott a területen, de a baleset helyszínét ők sem közelíthették meg.

Fotó: Facebook
A robbanás után a MOL Petrolkémia üzemében tartózkodókat a kijelölt biztonsági zónákba irányították. A zömét nem engedték vissza a területre, de néhányan az üzemben maradtak: és csak dél körül tudtak távozni. Két, az ott dolgozókat kiszolgáló egység munkatársa megrendülten, láthatóan összetörve hagyta el az üzem területét.
„Éppen reggeliztünk, amikor megdübörgött alattunk a föld, egy másodperccel utána jött az az őrületes erejű robbanás, amit nem lehet szavakkal leírni. Remegett minden porcikánk, most sem tudtunk még megnyugodni.
Aztán meg a szirénák, az ordibálások, mindenkinek el kellett hagyni az üzemnek azt a részét, ahonnan a robbanást hallottuk, fekete füst gomolygott az üzemi utakon, na meg a lebegőben is.
Tudtuk, hogy nagy lehet a baj, nem csak a robbanás hangja miatt, láttuk a férfiak arcán, viselkedésén, hogy tragédia történt. Nem ismertük azt a szerelőt, aki meghat a balesetben, mi Görbeházáról járunk munkába, ő meg Vasváriban lakott. Fiatalember volt, két gyerekkel, borzalom" – idézték fel a halálos baleset pillanatait a MOL dolgozói.
Beleremegtek a kisbolt ablakai a tiszaújvárosi robbanásba
Az üzemmel szemközti buszállomás kisboltjának vezetőjét is megviselték a történtek, délután is a robbanás okozta sokk hatása alatt volt. Elmondása szerint éppen a nyitott ajtóban állt, és a napsütést élvezte, amikor hatalmas robbanás rázta meg a környéket, de akkora, hogy még az ablaküvegek is beleremegtek.
„A fiam és a férjem, a barátaink is itt dolgoznak, a boltba bejár mindenki, minden dolgozót ismerek, az áldozat is törzsvásárlóm, barátunk volt. Szemben van velem az üzem igazgatóságának ötemeletes épülete, mögötte történt a robbanás, a 30 méter magas épület sem tudta eltakarni a lángoszlopot, ilyet én még nem láttam. Remegtem, még akkor is, ha tudtam, a családomból most senki nem volt műszakban.
Tudtam, hogy ekkora robbanást nem lehet megúszni sérülések nélkül, tudtam, hogy a sérültek között ismerősök, közeli barátok is lehetnek,
az egyik súlyos sérült egy közeli családtagom vőlegénye, iszonyatos. Aki itt él a vegyi üzem mellett, tudja, hogy itt mindennapos, ha dübörög a láng, mint egy gőzmozdony, ezzel együtt tudunk élni s minden nap úgy nyugovóra térni, hogy hálát adunk a sorsnak, nem történt baleset. Ez ma este nem így lesz, az áldozatokért, a családjukért kell imádkoznunk" – tette hozzá könnyes szemmel a nő.
Kétgyerekes családapa a tiszaújvárosi robbanás halálos áldozata
A balesetben 9 MOL-alkalmazott megsérült, egy ember pedig meghalt.
Sokáig csak ennyit lehetett tudni, délutánra azonban kiderült, ki a halálos áldozat.
Egy kétgyerekes családapa volt az, aki nem élte a túl a balesetet,
amit a MOL elnök-vezérigazgatója szerint a szénhidrogén berobbanása okozhatott. Ez egyelőre ez még nem hivatalos magyarázat, még vizsgálják, hogy pontosan milyen események vezettek el a tragédiáig.
Kerülhetett-e veszélyes anyag a levegőbe?
A protokollnak megfelelően az érintett területről rögtön kimenekítették az embereket, a sérültek ellátása pedig már három perccel a robbanás után megkezdődött. Elrendelték az érintett egység vészleállítását, és a gázok kifáklyázása is megkezdődött.
A mérések alapján a robbanáskor nem szabadult fel olyan mennyiségű káros anyag, amely veszélyt jelentene a telephelyen dolgozókra vagy Tiszaújváros lakóira.
Hernádi Zsolt a MOL-csoport nevében részvétét fejezte ki a balesetben meghalt dolgozó családjának, és jelezte, hogy a vállalat külön, egyéni támogatással segíti a hozzátartozókat. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter pedig arról számolt be,
hogy a kormány minden szükséges segítséget megad az áldozat feleségének és két gyerekének, hogy könnyebb legyen nekik a tragédia után.
A miniszter a helyszínen hangsúlyozta, hogy a baleset nem veszélyezteti az ország üzemanyag-ellátását, az érintett üzem működését pedig csak fokozatosan állíthatják helyre. Mint mondta, rendkívül alapos vizsgálatra lesz szükség ahhoz,
hogy pontosan kiderüljön, mi vezetett a történtekhez, és a jövőben megelőzhetők legyenek a hasonló tragédiák.
Kapitány István szerint a segítség időben megérkezett: a mentés közúton és légi úton is azonnal megkezdődött. Hozzátette, hogy a minisztérium képviselői is részt vesznek a kivizsgálásban, az eredményekről pedig részletes tájékoztatást ígértek a lakosságnak.
A tiszaújvárosi robbanásról ide kattintva nézheti meg a felvételt, a férfi özvegyének megható búcsúját pedig ebben a cikkünkben olvashatja.
Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!
Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Amennyiben Ön akár
- szóbeli bántalmazás,
- lelki bántalmazás,
- fizikai bántalmazás,
- szexuális erőszak,
- csalás,
- online csalás áldozata,
joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.