Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz elmúlt években a nemzetközi konténeres kokainkereskedelem megduplázódott, a dél-amerikai (főként ecuadori és kolumbiai) drogszállítmányok pedig a hagyományos rotterdami és antwerpeni útvonalak mellett egyre inkább Közép- és Dél-Európát veszik célba. A csempészek előszeretettel használják Hamburg és Bréma kikötőit, ahol a kábítószert legális banánszállítmányok közé rejtik el, az átrakodás pedig leggyakrabban Panamában történik. Magyarországra évente körülbelül 8000 konténer érkezik (ebből 2000 vasúton, 6000 kamionnal), a térség legnagyobb banánimportőrének számító lengyel cég szerelvényei pedig hetente haladnak át hazánkon Románia felé. A csempészek taktikája, hogy az árut nem a végállomáson, hanem még útközben, vagy a visszaúton lévő üres konténerekből szedik ki. Nem ez az első eset ezen az útvonalon: három éve a BRFK előbb 77, majd 155 kiló kokaint foglalt le a Csepeli Szabadkikötőben, ami miatt tavaly ősszel vádat is emeltek egy 35 éves albán férfi ellen.

Fotó: Police.hu
Hetekig utazott a féltonnás kokainszállítmány
A mostani, történelmi fogás a francia hatóság jelzésére indult tavaly novemberben, amely szerint egy Ecuadorból indult, 20 konténerből álló szállítmány drogot rejt. Bár a konténerek Brémába érkezésekor a német szervek röntgenesei és kutyás egységei még nem találtak semmit, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a cseh, szlovák és német társszervekkel, valamint a NAV-val közösen, határon átnyúló műveletbe kezdett.
A kitartás Csepelen hozta meg az eredményt: 7000 banános doboz átvizsgálása után egy teljes raklapon 438 tömbben, összesen 522 kiló kokaint találtak meg.
A hatóságok nem pihenhettek meg, ugyanis az ORFK, a KR NNI és a NAV által létrehozott közös munkacsoport idén április 30-án egy újabb nagy fogást könyvelhetett el. A Románia felől érkező gyanús konténermozgások elemzése után egy Aradról visszaérkező üres konténerben újabb 72 kilogramm, mintegy 2 milliárd forint értékű kokaint foglaltak le a pénzügyőrök és a nyomozók.
A hatóságok a jövőben még szorosabb nemzetközi együttműködéssel és a legmodernebb technikai eszközök – köztük visszaszórásos kézi röntgenek és endoszkópok – bevetésével igyekeznek elejét venni annak, hogy Magyarország a dél-amerikai drog hálózati gócpontjává váljon a régióban.
Korábban beszámoltunk róla, hogy egy húszéves fiatalember zárt internetes csoportban, személyes találkozás nélkül értékesített kábítószert Nyíregyháza, Debrecen és Miskolc különböző pontjain elásva a csomagokat, ami miatt a főügyészség nemrég vádat emelt ellene.