Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAkciófilmbe illő üldözésről számolt be a közösségi oldalán a Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség, akik június 25-én kaptak bejelentést arról, hogy elloptak egy kisteherautót Debrecenben. A GPS-koordináták alapján percek alatt több egységet is a mozgásban lévő jármű felé irányítottak, amit rövid időn belül megtaláltak, majd a protokollnak megfelelően felkapcsolták a megkülönböztető jelzést, és megpróbálták megállítani a lopott kisteherautót. A sofőrnek - egy 15 éves fiúnak - azonban esze ágában sem volt feladni magát: inkább a gázba taposott és megkísérelt elmenekülni.

Fotó: Facebook / Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség / HAON
Lopott kisteherautóval, 180-nal menekült a 15 éves fiú
A járművet ezután több járőrautó is kilométereken át követte, egészen Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéig, ahol további egységek várták, mivel a Tevékenység-irányítási Központ riadóláncban értesítette a szomszédos megyék kollégáit. A menekülő közel 100 kilométert tett meg, miközben helyenként a 180 km/h-s sebességet is elérte autópályán és főutakon, mialatt a rendőrök mindent megtettek annak érdekében, hogy a többi közlekedő biztonságban maradjon: lehajtókat és becsatlakozó utakat zártak le, valamint több helyen elterelték a forgalmat a száguldó kisteherautó útjából.
A hajsza végül az M3-as autópályán ért véget, ahol a kisteherautó terelőtábláknak ütközött és megállt. A járműből ezután ketten ugrottak ki, akik futva próbáltak meglógni, de nem jutottak messzire: a rendőrök percek alatt elfogták őket egy közeli szántóföldön.
A kisteherautót vezető 15 éves fiút és utasát, egy 14 éves lányt ezt követően előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol jármű önkényes elvétele bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. A bíróság a sofőr esetében bűnügyi felügyeletről döntött, míg a lány szabadlábon védekezhet. Az is kiderült, hogy az autóból eltűnt némi készpénz, így a tinédzsereknek lopás miatt is felelniük kell. A fiatal fiúval szemben ráadásként közúti veszélyeztetés, engedély nélküli vezetés és más szabályszegések miatt indult még eljárás.
Mutatjuk a videót az üldözésről