Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huNem vonult be a börtönbe a jogerősen elítélt Turkoly Miklós Endre, akit a közvélemény csak „teskándi Jézusként” ismert meg. A 73 éves, magát spirituális gyógyítónak és lélekmentőnek kiadó egykori közgazdászt tavaly novemberben négy és fél év szabadságvesztésre ítélték tetemes összegű csalások miatt, ám a megszabott időpontban nem jelent meg a büntetés-végrehajtási intézménynél – közölte a Blikk.hu. Mivel a férfi elérhetetlenné vált a hatóságok számára, a Zalaegerszegi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja június 11-én elfogatóparancsot adott ki ellene, és a rendőrség felvette a legkeresettebb bűnözőket tömörítő, úgynevezett top 50-es körözési listájára. Az áldoktort így kézre kerítése esetén azonnal a rácsok mögé szállítják.

Forrás: Police.hu
Így hálózta be a követőit a teskándi Jézus
A férfi éveken keresztül tévesztette meg a hozzá forduló betegeket és tanítványokat, akiket csoportos, valamint egyéni szeánszokon is fogadott. Előadásai során a feltétel nélküli szeretetről, Istenről, az anyagi javak megvetéséről, valamint a testi-lelki tisztaságról prédikált. Ezzel a fellépéssel sikeresen vette rá a követőit, hogy komolyabb pénzösszegeket adományozzanak az általa megjelölt, nemesnek beállított célokra. A hívők nem is sejtették, hogy a felajánlások valójában a mester luxuséletvitelét finanszírozzák. A csalássorozatot a férfi olyan mesterien titkolta, hogy arról hosszú ideig még a saját családja sem tudott, sőt a gyanútlan nevelt lányát is megkárosította az apai öröksége egy részével.
A fényűzés mellett a spirituális vezető a hirdetett aszkézissel szemben a testi vágyaknak sem parancsolt megálljt:
közel húsz évig élt együtt élettársával, Anikóval, akivel csak azután szakítottak, hogy az asszony félreérthetetlen helyzetben kapta rajta egy lényegesen fiatalabb nővel. A volt partner utólag elmondta, hogy bár a férfinek voltak különleges képességei, a visszaélésekről és arról, hogy több női követőjével is viszonyt folytatott, csak a szakítás után értesült.
Hozzátette, hogy volt párja konkrétan sosem nevezte magát Jézusnak, csupán utalgatott a megváltói szintű gyógyító erejére. Az áldozatok jogi képviselője, dr. Király Martin megerősítette, hogy ügyfelei között van
- az ex-élettárs,
- a nevelt lány,
- valamint egy korábban Libanonban élt magyar orvosnő is, akitől a csaló közel 15 millió forintot csalt ki. A jogerős ítélet után a védelem megpróbálta elkerülni a börtönt. Az idős férfi egészségügyi okokra hivatkozva többször is halasztást kért a Zalaegerszegi Járásbíróságtól.
A hatóságok a hivatalos protokoll szerint igazságügyi orvosszakértőt rendeltek ki a helyzet tisztázására, a szakvélemény azonban kimondta, hogy az elítélt betegségei a büntetés-végrehajtási intézeten belül is maradéktalanul kezelhetőek, így a bíróság elutasította a kérelmet.
Turkoly Miklós Endre a korábbi bírósági tárgyalásokon mindvégig ártatlannak vallotta magát. Állítása szerint vallásos családi háttere miatt állt mindig is közel hozzá a spiritualitás, a vádakat pedig egykori barátai bosszújának, hamis állításoknak és zsarolásnak tartotta. Amikor korábban arról kérdezték, miért emlegetik sokan Jézusként, határozottan visszautasította a jelzőt, de sokatmondóan hozzátette:
bár Jézus nem ő, a szükséges tudással kétségkívül rendelkezik.
A hatóságok jelenleg is nagy erőkkel keresik a szökésben lévő spirituális csalót.
Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!
Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, szexuális erőszak vagy csalás, akár online csalás áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.