Megbilincselték a szexuális zaklatási ügybe keveredett világsztárt

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Őrizetbe vették hétfőn Patrick Bruel francia énekest és színészt egy ellene indult nyomozás során. Szexuális zaklatással gyanúsítják a világsztárt. A francia igazságszolgáltatás tájékoztatása szerint 13 feltételezett áldozata van.
Vágólapra másolva!

A francia világsztár ellen folyó eljárás három nő feljelentésével indult – írja a Franceinfo.fr a Nanterre-i ügyészség tájékoztatása alapján. Mind azt állítják, hogy Patrick Bruel 1997 és 2001 között szexuális zaklatást követett el ellenük, illetve az egyikük esetében a nemi erőszak is szóba került. Az ügy azonban ennél szélesebb körű: Belgiumból is jelentkeztek nők a rendőrségen, akik erőszakos cselekményekről, ezek kísérletéről, valamint szexuális zaklatásokról számoltak be a világsztárral kapcsolatban. Patrick Bruel ügye hetek óta vezető téma a hazájában. Most őrizetbe vették, amivel tele van a francia sajtó. 

Világsztár keveredett szexuális zaklatási ügybe
Világsztár keveredett szexuális zaklatási ügybe (illusztráció)
Fotó: Suvan Chowdhury / Pexels.com

A világsztár ártatlannak vallotta magát

A franciák egyik legismertebb énekes-színésze ellen négy franciaországi feljelentés és egy Belgiumban indult eljárás miatt folyik vizsgálat nemi erőszakkal, illetve szexuális zaklatással összefüggésben. A világsztár mindent tagad. Ügyvédei: Christophe Ingrain, Céline Lasek és Fanny Colin közleményükben azt írták, Bruel már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy kész az igazságszolgáltatás rendelkezésére állni, hogy a megfelelő hatóság előtt, az eljárás keretei között reagálhasson az ellene megfogalmazott állításokra. 

Hozzátették, hogy a nyomozók minden kérdésére válaszolni fog, és átadja azokat az információkat, amelyek szerinte az ártatlanságát bizonyítják.

Az ügy egyik szála egy 2012-es esethez kapcsolódik. A Saint-Malo-i ügyészség 2026. május 29-én adta át a Nanterre-i ügyészségnek annak a nemi erőszak gyanújával indult eljárásnak az aktáját, amely Patrick Bruel ellen indult egy akkor 32 éves nő állítása alapján. A feltételezett eset Dinard-ban történt.

A kihallgatáson egy belgiumi ügy is szóba kerülhet. 

A belga hatóságok 2026. június 1-jén hivatalos jelzést küldtek egy 2010-ben, Brüsszelben történtként leírt esetről, amelyben egy 40 éves nő tett feljelentést nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt Patrick Bruel ellen.

Tüntetni akarnak a koncertjei helyszínein

Eközben a világsztárnak valami mással is meg kell küzdnie: az emberek ítéletével. Az énekes több fellépési helyszínéhez is tüntetéseket szerveztek. A 67 éves francia sztár pénteken jelentette be, hogy lemondja a következő turnéjának nagy részét, amely június közepén Párizsban indult volna, és nyári fesztiválokon folytatódott volna. Szerdán a kanadai szervezők három montréali koncertjét törölték, az őszi franciaországi fellépéseket azonban egyelőre nem mondta le a menedzsmentje.

Bruel neve korábban is felmerült szexuális visszaélések gyanúja miatt. 

2019-ben két masszőr tett panaszt ellene. Egyikük szerint Perpignanban, másikuk szerint Korzikán érte szexuális zaklatás. Svájcban is vizsgálódtak már vele kapcsolatban, de az ottani ügyeket további intézkedés nélkül lezárták.

Március közepén 8 nő számolt be arról, hogy 1992 és 2019 között Patrick Bruel szexuális visszaélést követett el vele szemben. 

Egyikük beszámolója szerint még nem volt nagykorú, tehát gyerek volt zaklatás idején. Bruel szavait ügyvédjei tolmácsolták: soha nem próbált senkit szexuális aktusra kényszeríteni, és soha nem erőszakoskodott senkivel azután, hogy visszautasították.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár 

  • szóbeli bántalmazás, 
  • lelki bántalmazás, 
  • fizikai bántalmazás, 
  • szexuális erőszak,
  • csalás, 
  • online csalás áldozata, 

joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!