„Ahogy zuhant, az összes korlátnak nekicsapódott” – kis híján két áldozata lett egy öngyilkosságnak

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Horrorisztikus tragédia történt Békásmegyeren vasárnap délelőtt, amikor egy 47 éves férfi vetette magát a mélybe a Lukács György utca egyik lakásából. A végzetes zuhanás következtében az áldozat azonnal szörnyethalt, de a szerencsétlenségnek könnyen lehetett volna még egy áldozata.
Vágólapra másolva!

Tragédia történt Békásmegyeren vasárnap reggel, amikor a Lukács György utca egyik épületének nyolcadik emeleti erkélyéről a mélybe vetette magát egy 47 éves férfi. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen szörnyethalt. A Bors információi szerint a tragikus zuhanásnak könnyen lehetett volna egy másik áldozata is: az ott élő Csalló Szandra csupán a szerencsének és egy gyors ruhacserének köszönheti az életét, ugyanis, ha egyetlen perccel korábban lép ki a lépcsőházból, a férfi egyenesen ráesik.

A nyolcadik emeleti erkélyről történő zuhanás esélyt sem hagyott a túlélésre
A nyolcadik emeleti erkélyről történő zuhanás esélyt sem hagyott a túlélésre
Fotó: Unsplash

Zuhanás okozta a férfi halálát Békásmegyeren

Szandra éppen útnak indult volna, miután a párja délelőtt 11 óra előtt néhány perccel azzal hívta fel, hogy lerobbant az autója, és segítségre, valamint szerszámokra van szüksége. A nő ekkor rövidnadrágban volt, de úgy döntött, gyorsan átöltözik egy melegítőnadrágba és ez a nagyjából egyperces mozdulat mentette meg az életét. 

Mire leért a ház elé, a férfi már a betonon feküdt. Szandra elmondása szerint először azt hitte, egy eszméletlen vagy ittas ember fekszik a földön, mivel a teste a járdán volt, míg az arca a bokrok közé ékelődött. Amikor közelebb lépett, hogy kikerülje, akkor szembesült a vérrel és a test rendellenes, kitekeredett testhelyzetével. 

Sokkos állapotban kiabálni kezdett a járókelőknek, hogy hívjanak mentőt, miközben maga is tárcsázni próbált, de a többi lakó jelezte, hogy a segélyhívást már leadták. A látványtól a nő rosszul lett és remegni kezdett.

A nyolcadik emeleti lakás erkélyéről ugrott le a férfi. Ahogy zuhant le az összes korlátnak neki csapódott… Később pedig láttam oldalt várakozni egy nőt és egy férfit, kiderült, hogy náluk volt vendégségben.  

– közölte egy nő, aki végignézte a brutális zuhanást dohányzás közben. Azt is hozzátette, hogy a 47 éves férfi nem lakott a házban, csupán látogatóban járt a rokonainál. Az unokatestvérek elmondták, hogy már hosszú ideje nem tartották a kapcsolatot, ezért meg is lepődtek a férfi váratlan felbukkanásán. A pillanatok alatt lezajló esemény előtt mindannyian az erkélyen kávéztak, ám amikor a vendéglátók valamiért egy pillanatra beléptek a lakásba, a férfi azonnal kihasználta az alkalmat és a mélybe ugrott. 

Rokonai szerint a látogatás célja utólag belegondolva egyértelműen a búcsúzás lehetett, és biztosak benne, hogy a férfi előre eltervezte a tettét.

A helyszínre érkező rendőrök röviddel a történtek után fekete zsákkal takarták le a holttestet, majd megkezdték a helyszínelést. Az esettel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte, hogy a haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretein belül vizsgálják, mivel idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, szexuális erőszak vagy csalás, akár online csalás áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!