Árokba csapódott egy autó Őriszentpéternél, két gyerek is megsérült

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Négy ember sérült meg csütörtökön egy közúti balesetben, amikor egy személyautó az árokba csapódott. Az autóbaleset Őriszentpéternél történt, a járműben két felnőtt és két gyermek utazott, akiket a helyszíni ellátás után kórházba szállítottak.
Vágólapra másolva!

A baleset a 7451-es számú út 19-es kilométerénél történt. A jármű eddig tisztázatlan okból letért az útról, majd az árokba hajtott.

Autóbaleset Őriszentpéternél: négyen sérültek meg, két gyermeket is kórházba vittek
Autóbaleset Őriszentpéternél: négyen sérültek meg, két gyermeket is kórházba vittek
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

A helyszínre több mentőegységet riasztottak, köztük egy mentőhelikoptert is. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a sérültek ellátásában több egység vett részt.

Két gyermek is megsérült a balesetben

Az Országos Mentőszolgálat az MTI megkeresésére közölte, hogy egy 30 év körüli nő könnyebb sérüléseket szenvedett.

Egy 60 év körüli nőt és az egyik gyermeket végtagsérülésekkel, stabil állapotban szállították kórházba. A másik gyermeket további vizsgálatok miatt vitték egészségügyi intézménybe.

A baleset pontos körülményeit a hatóságok vizsgálják.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!