Vascsővel és késsel támadt egy férfi – letartóztatták, akár életfogytiglant is kaphat

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Letartóztatták azt a férfit, aki a gyanú szerint előbb vascsővel, majd késsel támadt két emberre Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Az emberölési kísérlet miatt indult eljárásban a bíróság a szökés, a bizonyítás veszélyeztetése és a bűnismétlés kockázata miatt rendelte el a kényszerintézkedést.
Vágólapra másolva!

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2026. június 24-én este Perén két emberre is rátámadt. Az ügyben emberölési kísérlet miatt folyik büntetőeljárás.

Az emberölési kísérlet gyanúsítottja a vád szerint előbb vascsővel, majd késsel támadt két emberre Perén
Az emberölési kísérlet gyanúsítottja a vád szerint előbb vascsővel, majd késsel támadt két emberre Perén (képünk illusztráció)
Fotó: Unsplash

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított az utcán szóváltásba keveredett az egyik sértettel, majd egy vascsővel testszerte bántalmazta, miközben életveszélyesen megfenyegette.

A sértett feleségének sikerült elvennie tőle a vascsövet és eltávolítania a helyszínről. A házaspár ezt követően hazafelé indult, útközben azonban találkozott a sértett édesapjával és testvérével, akiknek elmondták a történteket.

A két hozzátartozó ezután a gyanúsítotthoz ment. A testvér és a férfi között újabb szóváltás alakult ki, amely során a terhelt egy késsel megszúrta a másik sértettet, miközben megöléssel fenyegette.

A bíróság tájékoztatása szerint a férfi cselekménye – bizonyítottság esetén – több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének megállapítására lehet alkalmas.

Ez a bűncselekmény tíztől húsz évig terjedő, illetve akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

A bíróság szerint a várható büntetés súlyossága miatt fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye. Emellett attól is tartani lehet, hogy szabadlábon befolyásolná a tanúkat, veszélyeztetve ezzel a bizonyítást.

A végzés indokolása szerint a férfi előélete, életvitele és a cselekmény körülményei alapján a bűnismétlés veszélye is megalapozott.

A Miskolci Járásbíróság ezért 2026. július 26-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntés végleges.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!