Autósüldözés közben lövöldözött gázfegyverrel egy férfi Pest vármegyében

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy férfi autóval vette üldözőbe egy ismerősét, majd letaszította az úttestről. A gyanúsított gázriasztófegyverrel többször is a másik autó felé lőtt, letartóztatását indítványozták.
Vágólapra másolva!

A Budakörnyéki Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt indítványozza annak a férfinak a letartóztatását, aki ismerősét gépkocsival üldözni kezdte, majd gázriasztófegyverrel lövöldözött – tájékoztat a Pest Vármegyei Főügyészség.

Gépkocsis üldözés után gázriasztófegyverrel lövöldözött egy férfi Pest vármegyében
Gépkocsis üldözés után gázriasztófegyverrel lövöldözött egy férfi Pest vármegyében

Az ügy gyanúsítottja 2026. július 14-én a délutáni órákban Valkón Dány irányába közlekedett a személygépkocsijával. A gyanúsított észlelte, hogy előtte halad egy nő ismerőse autóval, amelyben az ismerőse testvére és egy másik személy is utasként foglalt helyet.

A férfi követni kezdte az autót, majd a sértett gépkocsija mellé hajtott. A gyanúsított ráhúzta a kormányt a vele párhuzamosan közlekedő autóra, így kocsijának eleje a nő gépkocsijának az oldalának ütközött. Ennek következtében mindkét személygépkocsi jobbra sodródott, és az úttestről letérve átszakították egy ingatlan kerítését, és két fát is kidöntöttek.

A gyanúsított kimászott a járművéből, magához vett egy kisebb méretű gázriasztó fegyvert és a nő kocsija felé lőtt. Ezt követően kiabált, fenyegetőzött majd egy nagyobb méretű, gépfegyverre hasonlító gázriasztó pisztolyt vett magához, amellyel több alkalommal is a sértettek irányába lőtt.

A férfi a cselekményével nem okozott személyi sérülést.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a bizonyítás megnehezítésének elkerülésére és a bűnismétlés veszélyére tekintettel tett indítványt a férfi letartóztatásának elrendelésére, melyről a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon fog dönteni.

Baltával a kezében fenyegetőzött az utcán egy férfi Bécsben

Egy 38 éves szlovák állampolgárt Bécs Favoriten városrészében vettek őrizetbe, miután megfenyegetett egy nőt. A baltával a kezében őrjöngő férfit ezután az osztrák rendőrség különleges egysége fogta el, és akiről ezután kiderült, hogy illegálisan tartózkodik az országban.

Elöl hagyta fegyverét az apa, 3 éves kislánya fejbe lőtte egyéves húgát

A kansasi Wichita városában történt tragédia ügyében a 26 éves Michael Tejeda bűnösnek vallotta magát másodfokú emberölésben, elítéltként elkövetett lőfegyverbirtoklásban, valamint két rendbeli súlyos gyermekveszélyeztetésben. A bíróság 19 év 9 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelyet három év utófelügyelet követ.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!