Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA tájékoztatás szerint a gyilkosságot elkövető nő 2016-tól élt közös háztartásban élettársával és „középsúlyos fogyatékosságban szenvedő lányával”. A 20 éves sértett a mindennapi életben teljeskörű irányításra szorult, 2020 novemberéig egy bentlakásos iskola tanulója volt, de az online oktatás bevezetése után hazaköltözött.

Fotó: Shutterstock
A lány gondozását az anyja látta el, aki a felmerülő problémákat egyre nehezebben és türelmetlenebbül kezelte, 2022 tavaszától pedig naponta alkoholt ivott. Türelmét a gyereke gondozása iránt elvesztette és ugyanebben az évben júliusban kézzel, majd különböző tárgyakkal bántalmazta a lányát.
A bántalmazás napján este a nő és élettársa a súlyosan sérült lányt a fürdőszobába vitték, ahol együtt vízbe fojtották.
A gyilkosság után kitakarították a lakást, majd értesítették a mentőket, akiknek azt állították, hogy baleset történt.
A törvényszék aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére társtettesként elkövetett emberölés és társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek az anyát. A bíróság a vádlott letartóztatását a másodfokú ítélet meghozataláig fenntartotta.
Az asszony élettársa a büntetőeljárás alatt meghalt, így vele szemben a bíróság az eljárást megszüntette.
Megrázó gyilkosság: megkötözve hagyta meghalni a kétéves kislányát
Szörnyű körülmények között vesztette életét egy kétéves kislány az Egyesült Államokban. A gyermek órákon át feküdt hason, megkötözve az ágyán: a kegyetlen gyilkosság miatt az elhunyt gyermek anyját letartóztatták.