Halálos baleset történt Szabolcsban: édesapja mellett vesztette életét a 21 éves fiatal

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Tragikus kimenetelű baleset történt július utolsó napján. A hatóságok az éjszaka arról, hogy Tuzsér térségében, a 4145-ös úton fának ütközött egy személygépkocsi. Később kiderült, hogy a halálos baleset áldozata egy 21 éves fiatalember volt, aki a helyszínen elhunyt, míg a mellette ülő édesapja életveszélyes sérüléssel került kórházba.
Vágólapra másolva!

Július utolsó napján, éjszaka értesültek a hatóságok arról, hogy fának ütközött egy autó a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tuzsér térségében, a 4145-ös úton. A Szon.hu megkeresésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékese megerősítette, hogy halálos baleset történt, amelyben egy 21 éves fiatalember vesztette életét.

Halálos baleset történt az éjszaka Szabolcsban / Fotó: Kisvárdi HTP

Halálos baleset történt az éjszaka Szabolcsban

A fiatal férfi a hírek szerint a helyszínen elhunyt, a szintén az autóban tartózkodó édesapját pedig életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az incidens körülményei egyelőre nem tisztázottak: a rendőrség jelenleg műszaki szakértő bevonásával vizsgálja a baleset részleteit.

Tragikus kimenetelű baleset történt a közelmúltban Pécsett is: ekkor egy 46 éves barcsi férfi életét vesztette, négy másik munkás pedig megsérült egy építkezésen, miután a kiépített zsaluzat beszakadt alattuk. A baleset pontos körülményeit, valamint azt, hogy történt-e mulasztás vagy szabályszegés a munkálatok során, a hatóságok szakértők bevonásával vizsgálják. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!