Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA police.hu tájékoztatása szerint a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt nyomoz négy fiúval szemben. A 17, 15, 14 és 12 éves fiatalok augusztus 8-án éjszaka törtek be egy balassagyarmati telefonboltba.

Betörés: fél perc alatt több mint négymilliós kárt okoztak
A négy fiú előre megtervezte a betörést. Augusztus 8-án 22 óra után érkeztek az üzlethez, majd rövid terepszemle után a 14 és 15 éves fiú figyelőként maradt.
Jelzésükre a 17 éves fiatal berúgta az oldalajtót, így a társai bejutottak az üzletbe. A 17 éves fiú és a 12 éves gyermekkorú rövid idő alatt nagy értékű telefonokat és kiegészítőket, valamint némi váltópénzt szedett össze, majd távoztak.
A rendőrség közlése szerint mindössze fél perc alatt 800 ezer forint rongálási és 3,5 millió forint lopási kárt okoztak.
A megszerzett zsákmányt másnap reggel mélyen áron alul értékesítették.
Nem először törtek be ugyanabba a boltba
A csapat két tagjának már volt tapasztalata az üzletnél. A 14 és 15 éves fiú január elsején már betört ugyanebbe a telefonboltba.
Akkor a bejárati ajtó alsó paneljét rúgták be, majd két telefont és pénzt vittek el. Az akkori akcióval 200 ezer forint kárt okoztak.
Elfogták a fiatalokat
A balassagyarmati rendőrök augusztus 10-én elfogták a három fiatalabb elkövetőt. A 14 és 15 éves fiút előállították a rendőrkapitányságra, kihallgatták, majd őrizetbe vették.
A 17 éves fiatalkorú elrejtőzött a hatóságok elől, ezért a nyomozók körözést adtak ki ellene. Ez végül augusztus 12-én hajnalban vezetett eredményre: a fiút mohorai lakcíméről állították elő.
A fiatalkorút szintén kihallgatták, majd őrizetbe vették.