Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Partfürdőn szórakozó fesztiválozók este tizenegy óra után arra lehettek figyelmesek, hogy több mentő- és rendőrautó szirénázva érkezik a rendezvény területére. A SZIN-en idén bungee jumpingolni is lehetett, a Délmagyarország értesülései szerint a baleset akkor történt, amikor egy mélybe ugró személyt az első zuhanás után visszarántotta a rugalmas kötél, amely váratlanul rácsavarodott a testére, és a saját súlya fel-le rángatta őt. Szemtanúk beszámolói szerint a kötél a sérült nyakára is rátekeredett, ám ezt az információt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.

Mentők és rendőrök is érkeztek a bungee jumping baleset helyszínére
A sérült ellátását a fesztivál helyszíni egészségügyi szolgálata pillanatok alatt megkezdte, majd rövid időn belül újabb mentőegységek érkeztek Partfürdőre. Ez arra utal, hogy a sérült állapota engedte a szállítást, hiszen a tömegrendezvények biztonsági előírásai szerint a helyszíni ügyeletet ellátó mentőcsapat nem hagyhatja el a fesztivál területét, a kórházba szállításhoz minden esetben külön egységet riasztanak.
Tegnap este tizenegy óra körül hívták a balesethez a SZIN fesztiválon szolgálatot teljesítő egészségügyi szolgálatot a fesztivál bungee jumping darujához, ahol egy fiatalember egy szerencsétlenül sikerült ugrás miatt balesetet szenvedett
– tájékoztatták az Origót a szervezők. A jelen lévő mentősök azonnal ellátták a fiatalembert, majd stabil állapotban a kórházba szállították. A szervezők folyamatosan kapcsolatban álltak a fiatalember baráti társaságával, akik hajnal két óra körül jelezték, hogy a sérült vizsgálatai negatívak lettek, és ezután el is hagyhatta a kórházat.
Kötél nélkül dobták a mélybe a fiatal nőt
Halálos baleset történt egy engedély nélkül szervezett extrémsport-eseményen Brazíliában. A bungee jumping során egy 21 éves nő zuhant a mélybe, miután az ugráshoz szükséges biztonsági kötél egyáltalán nem volt rögzítve. A tragédia után több szervezőt is őrizetbe vettek a hatóságok.
