Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huLezuhant egy helikopter Kenya középső részén, a Samburu megyében található Ololokwe-hegynél. A légiszerencsétlenség során a fedélzeten tartózkodó mind a hat ember életét vesztette. A Repülőbaleseteket Vizsgáló Osztály (Aircraft Accident Investigation Department) tájékoztatása szerint az áldozatok személyazonosságát egyelőre nem erősítették meg. A helyi sajtó szerint a helikopter turistákat szállított.

A Kenyai Polgári Légiközlekedési Hatóság (KCAA) közölte, hogy a baleset helyi idő szerint körülbelül 9 óra 13 perckor történt. A helikopter egy Losaibában található vadrezervátumból Ewaso Nyiróba tartó városnéző repülésen vett részt. Az Ewaso Nyiro folyó több nemzeti rezervátum mellett is elhalad.
Lezuhant egy helikopter, nem tudni egyelőre mi történt
A Kenyai Vöröskereszt a tragédiát követően a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy a terület egyelőre nem közelíthető meg, ezért drónokkal próbálják felmérni a helyszínt. A KCAA közlése pedig szerint egy Eurocopter EC130 B4 típusú helikopter szenvedett balesetet, a mentési és helyszínelési műveleteket pedig a hatóság koordinálja.
A hatóságok egyelőre vizsgálják, mi vezetett a tragikus balesethez.