Motorbaleset történt Kolozs megyében, egy 55 éves nő meghalt

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Halálos közúti baleset történt hétfőn a Kolozs megyei Pusztatopán, az 1F jelzésű országúton. A motorbalesetben egy 55 éves kolozsvári nő meghalt, miután motorkerékpárjával egy kisteherautónak ütközött.
Vágólapra másolva!

Halálos motorbaleset történt hétfőn a Kolozs megyei Pusztatopa (Topa Mică) településen – számolt be róla a Maszol.ro.

Halálos motorbaleset történt
A motorbaleset az 1F jelzésű országúton történt (A kép illusztráció)
Fotó: Pexels

A rendőrség első helyszíni vizsgálatai szerint az 55 éves, Kolozsváron élő nő a megyeszékhely irányából Szilágy megye felé haladt motorkerékpárjával. Egy jobbkanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, majd összeütközött a szemközti sávban közlekedő kisteherautóval.

A hatóság tájékoztatása szerint a motoros feltehetően nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. A kisteherautót egy 28 éves, Szatmár megyei férfi vezette.

A motorbaleset áldozatát nem tudták megmenteni

A helyszínre érkező egészségügyi személyzet megpróbálta megmenteni az 55 éves nő életét, erőfeszítéseik azonban nem jártak sikerrel. A nő halálát a helyszínen állapították meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!