Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huN. Tibor 2024 októberében egy disznóölő pisztollyal valósággal kivégezte az ágyában alvó kétéves kisfiát, Kristófot, majd a holttestet letakarta egy lepedővel. Három hónappal korábban végérvényesen megromlott a kapcsolata a gyermek édesanyjával, Anikóval, a férfi pedig képtelen volt feldolgozni, hogy elhagyták. A nő a szakítás után sem akadályozta, hogy Tibor rendszeresen magával vigye a gyermeket. A zákányi gyerekgyilkos soha többé nem térhet haza.

Másnap az előző kapcsolatából származó, nagyobbik fiát is átvitte magához pizzázni. Az elhunyt gyermek édesanyja rosszat sejtett, ezért értesítette a rendőrséget. Mire az egyenruhások a helyszínre értek, a férfi ugyanazzal az eszközzel megpróbált magával is végezni, de a kórházban megmentették az életét.
A férfi nem sokkal a tragédia előtt egy igen borús hangulatú posztot tett közzé a Facebookon: „kicsit az üzleti életem hanyatlik pár hónapja. Nem azért mert nem pörögne, de a családi életem, a kisfiam, fiaim más felé vittek. Főleg 1 db édesanya♥️, akit a mai napig tisztelek és szeretek, hogy megajándékozott eme kis csöppséggel. A tegnapi és a mai nap sorsdöntő lesz, mint az üzleti tevékenységekben, főleg a családban! Minden kedves barátomtól, ügyfelektől, üzlettárstól elnézést kérek!!!!A feleségemtől, Anikótól, a fiamtól, Kristóftól legfőképp! Rendeződni fog ez a mai nap. Nem ahogy elvártuk, de az élet megy tovább. Minden tiszteletem a szüleimnek, a páromnak és a gyerekeimnek!”

A férfit az ügyészség aljas indokból (az anyával való szakítás miatti bosszú), tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen (alvó) személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolta. Tibort a háromszorosan minősített bűncselekményre való tekintettel első fokon tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A verdiktet a Pécsi Ítélőtábla kedden helyben hagyta. Az indoklásban elhangzott, hogy a gyilkost a társadalomból végérvényesen ki kell zárni.
A zákányi gyerekgyilkos rokonai egyetértenek az ítélettel
A meggyilkolt gyermek édesanyja az Origo kérdésére nem szerette volna a határozatot kommentálni. Megtette helyette az egyik közeli rokona:
– Tiszta szívemből örülök, hogy az a féreg a rácsok mögött fog megdögleni! Nem érdemli meg az életet. Mit ártott neki az az édes gyermek? Csak azt sajnálom, hogy Magyarországon nincs halálbüntetés, mert valójában az lenne a legigazságosabb, ha Tibort felakasztanák! – mondta a hozzátartozó.
A család egy ismerőse ugyancsak arányosnak tartja az ítéletet.
– Álmomban nem gondoltam volna, hogy egy „brutális elmebeteg” él benne. Bár a tragédia előtt a kiírásai aggasztottak. Erre nincsen bocsánat. Megérdemli, hogy minden nap szembesüljön a tetteivel. Megérdemli, hogy kísértse ez az egész tragédia az élete végéig. Megérdemli, hogy ne kezeljék emberként és mocskosul megérdemli, hogy egyedül, a saját gondolataival összezárva sorvadjon el egy zárkában.
Most, hogy Tibor megkapta a jogerős ítéletét, felmerül néhány releváns kérdés. Köteles-e támogatni az élő, kiskorú gyermekét, illetve láthatja-e őt egyáltalán. Balogi Zsófia családjogi szakjogész szerint az elítélt gyerekgyilkosnak igenis kötelessége fizetnie a tartásdíjat a rabkeresményéből.

– A nagyobbik gyermek édesanyja jogosult pert indítani az életfogytiglanra ítélt apa ellen a szülői felügyeleti jog megszüntetése érdekében. Ha ezt megteszi, nagy valószínűséggel meg is nyeri. Ez nem érinti a tartási kötelezettséget – magyarázta az ügyvéd, és hozzátette: amennyiben az apa a nagyobbik gyermekét veszélyeztette, a kapcsolattartás jogától is megfosztható.
Az Origo a témában a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságét is megkereste. Az intézmény sajtóosztálya írásban válaszolt kérdéseinkre:
Az elítélteket munkavégzési kötelezettség terheli, így a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést töltő elítéltek esetében is sor kerülhet munkavégzésre, azonban egyedi helyzetük miatt speciális kezelést igényelnek a büntetés-végrehajtási rendszerben. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést töltő elítéltek külső munkáltatásba nem vonhatóak be, továbbá esetükben az elsődleges cél nem a társadalomba történő reintegráció előkészítése, hanem a börtönpopulációba való beilleszkedés elősegítése.

Fotó: MW archív
Munkáltatásuk, amennyiben rendelkezésre áll erre kialakított helyiség, olyan eszközökkel történik, amelyek alkalmatlanok a személyi támadásra, az intézet biztonságának veszélyeztetésére. Abban az esetben, ahol nincsen erre külön foglalkoztató helyiség, ott a fogvatartottak a zárkájukban végzik a munkát.
Az elítéltek jellemzően betanított munkát végeznek külső szerződéses partnerekkel fennálló együttműködés keretében, elsősorban kézi erővel készített termékeket állítanak elő.
A mai napon a tényleges életfogytiglani büntetésüket töltők száma 85 fő, amelyből a jogerősen elítéltek száma 80 fő.
