Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA komádi gyilkosság 2024 áprilisában történt egy mezőgazdasági cég telephelyén. Egy kamionsofőr és a felettese között vita alakult ki, miután a férfi nem megfelelő állapotban adta le a járművet a munka végén.

Fotó: Pixabay
A konfliktus később elfajult, a sofőr pedig lelőtte a főnökét.
A vádlott korábbi vallomása szerint a telephely tulajdonosa fenyegetően lépett fel vele szemben, és többször meg is ütötte. A férfi azt állította, hogy ezért magához vett egy házilag átalakított pisztolyt. Elmondása szerint a főnöke ezután üldözni kezdte, majd amikor összetalálkoztak, a fegyver véletlenül elsült.
A védelem szerint így nem szándékos emberölés történt, hanem a vádlott önvédelemből cselekedett.
A tárgyaláson ugyanakkor több olyan részletet is megvizsgáltak, amelyek segíthetnek tisztázni, pontosan hogyan zajlott a konfliktus – írja a Haon.
A helyszínen talált tárgyakat is vizsgálták
A bíróságon bemutatták a helyszínelés során készített fényképeket is. A felvételeken az áldozat, a helyszínen talált tárgyak és a fegyver is látható volt. A sértett ügyvédje egy pár csizmára is felhívta a figyelmet, amelyről a vádlott azt mondta, akkor ejtette el, amikor hátrált a főnöke elől.
Az sértett jogi képviselője szerint azonban a helyszínen látottak nem mindenben támasztják alá a vádlott vallomását.
Példaként azt hozta fel, hogy a férfi állítása szerint mindössze három lépést tett hátra, miközben az eldobott tárgyak között öt-hat méteres távolság is lehetett.
A vádlott erre azt mondta, hogy egy ilyen feszült helyzetben senki nem számolja a lépéseit. Azt is felvetette, hogy a tárgyak az újraélesztés során elmozdulhattak.
A lövés utáni pillanatok fontosak
A tárgyaláson egy újabb fontos részlet is előkerült, a telephely kamerarendszerének felvétele. A sértett jogi képviselője által rekonstruált anyag alapján az ügyvéd szerint a vádlott a lövés után újratölthette a fegyvert, majd a segélyhívás értesítése után eltávolíthatta belőle a töltényeket.
Az ügyvéd szerint ennek jelentősége lehet annak eldöntésében, hogy szándékos volt-e a lövés.
Ha ugyanis a férfi valóban újratöltötte a fegyvert, az szerinte gyengítheti azt az állítást, hogy a pisztoly véletlenül sült el.
A bíró ugyanakkor jelezte, hogy a hivatkozott felvételek teljes egészében jelenleg nem állnak a bíróság, az ügyészség vagy a védelem rendelkezésére. A tárgyalás előtt benyújtott rekonstruált részletek mellett a bíróság a teljes, körülbelül másfél órás időszakot lefedő folyamatos felvételt szeretné megvizsgálni.
Több tíz terabájtnyi felvételt kell átnézni
A kamerafelvételek beszerzését nehezíti, hogy a telephely rendszerében több tíz terabájtnyi adat található, ráadásul az anyag sok kisebb fájlból áll. Emiatt a teljes felvétel áttekintése komoly technikai feladat.
Az ügyészség szerint ugyanakkor a történtek megítélésekor nem kizárólag a kamerákra lehet támaszkodni. A nyomozás során több tanú vallomását és más bizonyítékokat is begyűjtöttek, emellett a vádlott részletes vallomást tett. Az ügyész szerint ugyanakkor a lövés előtti és utáni mozdulatok, valamint a vádlott viselkedése is bizonyítási értékkel bírhat, ezért a felvételek vizsgálatát sem tartják mellékesnek.
14 év után áttörést értek el a hatóságok az Alpok egyik legrejtélyesebb gyilkossági ügyében
2012-ben 4 ember vesztette életét egy rejtélyes lövöldözésben a francia Alpokban. A gyilkos kilétére máig nem derült fény, azonban egy nemrég előkerült pisztoly most nyomra vezetheti a rendőröket.