Gyerekek is láthatták: hajléktalanok közösültek fényes nappal egy iskola előtt Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egyre több részlet derül ki a kecskeméti esetről, amely nagy felháborodást váltott ki a közösségi médiában. Két hajléktalan egy iskola előtt közösült, a történtek miatt pedig már feljelentést is tettek.
Vágólapra másolva!

Különös és felháborító eset történt Kecskeméten: a déli órákban két hajléktalan egy iskola előtt közösült nyilvánosan. A Kecskeméti Városrendészet a közösségi médiában terjedő bejegyzésekből értesült a történtekről, majd azonnal ellenőrizte a térfigyelő kamerák felvételeit, és feljelentést tett – adta hírül a Baon.

Fényes nappal, az iskola előtt közösültek a kecskeméti hajléktalanok: a diákok is láthatták őket
Fényes nappal, az iskola előtt közösültek a kecskeméti hajléktalanok: a diákok is láthatták őket
Fotó: Unsplash

Egy iskola előtt közösültek

A történtek augusztus 31-én, a kecskeméti Református iskola közelében történtek. A közösségi médiában futótűzként terjedt a hír, miszerint 

napközben két ember az 1956-os emlékműnél nyilvánosan közösült.

A történet különösen azért keltett nagy felháborodást, mert az eset egy oktatási intézmény közvetlen közelében történt.

A nyílt utcán történő szexuális aktus szeméremsértő magatartásnak minősülhet. A Büntető Törvénykönyv szerint 

szeméremsértés, ha valaki más előtt, nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából szeméremsértő módon mutatkozik, illetve ilyen magatartást tanúsít.

A rendőrséghez nem érkezett bejelentés, a városrendészet viszont feljelentést tett

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az augusztus 31-i esettel kapcsolatban hozzájuk nem érkezett sem bejelentés, sem feljelentés.

A rendőrség ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy jogsértés észlelésekor nem a közösségi médiában érdemes közzétenni a történteket, hanem a 112-es segélyhívón kell értesíteni a hatóságot.

A Kecskeméti Városrendészethez szintén nem érkezett lakossági bejelentés vagy panasz. A szervezet azonban a Facebookon működő „Kecskeméten Hallottam” csoportból értesült az esetről, és soron kívül ellenőrizte a környéken található térfigyelő kamera felvételeit.

A Városrendészet közölte: 

Soron kívül ellenőriztük a megjelölt terület közelében lévő térfigyelő kamera felvételeit. Az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentéssel éltünk. A közterület rendjét, valamint a lakosság nyugalmát zavaró magatartások megelőzése és megszüntetése érdekében a Városrendészet munkatársai a kiemelt belvárosi területeket és köztereket rendszeresen ellenőrzik.

Hasonlóan meghökkentő jelenet borzolta a kedélyeket korábban Olaszországban is: egy ötvenes éveiben járó pár fényes nappal, egy zsúfolt olasz tengerparton létesített szexuális kapcsolatot.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!