A pásztorok még tudják, mire jó a kostöke

2013.08.26. 14:32

Állat vagy növény a kostöke? Hányféle sün él a Hortobágyon? Mire jó a pásztorbot? A pusztát jártuk két napig Molnár Zsolt kutatóval, aki a pásztorok hagyományos tudását vizsgálja. Érdemes lenne meghallgatni a szakértő őslakosokat, mielőtt a tudósok természetvédelemről döntenek.

Balmazújváros közelében állunk a hortobágyi pusztában, Kis József pásztorral, Molnár Zsolt botanikus-etnoökológus kutatóval, három kutyával és a 202 tehénből álló gulyával. Jelentős a különbség a gulya és a csorda között: az előbbi az éjszakát is kint tölti, a csordát esténként behajtják fejésre Újvárosba.

Józsi és a kutyái szavak nélkül is értik egymást: elég a pásztor egy mozdulata, és a kutyák hangos csaholással a megfelelő irányba terelik a jószágot. A pásztor szinte mindegyik rábízott állatot külön-külön ismeri, bár az idén könnyebb dolga van, mert különböző fajtájú tehenek vannak a gulyában: magyar tarkák, holstein-frízek, és olyan is, amelynek ereiben részben szürkemarha-vér csörgedezik. A magyar tarkák barna-fehér foltos mintázata ráadásul nagyon változatos.

Borjú születik

Néha fegyelmezni is kell a gulyát (Ipolyvece, 2008)Forrás: Molnár Ábel

A gulya túlnyomó része vemhes tehenekből áll, az egyiknél bármikor beindulhat az ellés. Szerencsénk van, egy óra múlva meg is kezdődik a vajúdás, és tisztes távolból megfigyelhetjük az eseményt. A vajúdó tehén kissé félrehúzódik a gulyától, Józsi odamegy, hogy segédkezzen a szülés körül. Később mobilon szól, hogy mi is közelebb mehetünk.

Ekkorra már kint van a borjú lába, amire Józsi kötelet kötött. A kötél másik végén pásztorbot: azzal húzza kifelé. Nemsokára az újszülött feje is megjelenik. De az anyának nem tetszik a közönség, odébb megy. Úgy döntünk, nem zavarunk tovább. A szülés szerencsésen lezajlik, másnap hajnalban már megnézhetjük az egészséges borjút.

Muszáj ismerni a növényeket

Molnár Zsolt tíz éve kutatja a pásztorok, parasztemberek hagyományos ökológiai tudását a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja Ökológiai és Botanikai Intézetének (MTA ÖK ÖBI) tudományos főmunkatársaként. A Hortobágyon, a Gyimesben és közép-ázsiai országokban dolgozik. Aki az ideje nagy részét a természetben tölti, nagyon sokat tud lakóhelye növényvilágáról és a táj történetéről.

A hortobágyi pásztorok a területen előforduló 440 növényfajból nagyjából 250-et tudnak megnevezni, ezeket 172 népi fajba sorolják. Az elnevezésekkel lefedik a gyakran szemük elé kerülő növények több mint kilenctizedét. Ugyanakkor a népi nevek gyakran nem egyeznek a tudomány által alkalmazott hivatalos fajnevekkel. A növényhatározóban veresnadrág csenkesz nevet viselő növényt például a pásztorok tippannak hívják – így fordulhat elő, hogy egy botanikus és egy pásztor más fajra gondol, ha a kifejezést hallja.

Hermann Ottó nagyon sok hagyományos pásztorkifejezést leírt a 19. század végén, köztük regionálisan különböző népi állat- és növényneveket. Ezek egy része a modernizáció ellenére a mai napig fennmaradt, hiszen a növényzet alapos ismerete a pásztor számára ma is fontos: a jószág a jó legelőn hízik.

Pásztorok visznek egy racka juhot tenyészkos árverésre (hortobágyi rackanap, 2013. április 23.)Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Mit kedvel a tehén?

Molnár Zsolt az ökológia és a néprajz szakterületét párosítja. A klasszikus ökológiához képest más módszerekkel dolgozik: mintavételi helyszínek felmérése helyett embereket kérdez, összegyűjti, ők hogyan látják azt a tájat, amelyet az ökológusok is kutatnak. Emiatt időnként érik is kritikák. „Mikor fogsz már megint rendes ökológiával foglalkozni?” – kérdezte tőle egyik kollégája. (Cserébe éppen az idei Föld napján kapta meg a Pro Natura Díjat.)

A pásztorok véleményét érdemes lenne figyelembe venni, amikor az illetékesek a Hortobágy természetvédelméről döntenek – foglalja össze tapasztalatait. A legfontosabb ellentét a rétek kaszálása miatt állt elő a Hortobágyon. A pásztorok például pazarlásnak tartják, ha május végéig nem vágják le az ecsetpázsitot, mert így lesül a növény, és augusztusra már "pipaszurkáló" lesz belőle.

Korábban a botanikusok és részben a természetvédők is úgy tartották, a réteken, mocsarakon legelő állatok a taposással lerontják a növényzetet. Mára kiderült, hogy ahol legeltetnek, ott több növényfaj él meg, jobb a biodiverzitás.

A pásztorok és a diplomás természetvédők egyetértenek abban, hogy egyre több a fűavar, a kóró a Hortobágyon, és ez káros. Ezen a több jószág segítene, de el is lehetne égetni az avart. Persze nem mindig és mindenütt, mert "valahol használ, a laposas részen, máshol nem, a hátas fődön nem, a gyökere kiég, repedésekben is ég a gyökér" – magyarázták a pásztorok Molnárnak. (Most az égetést tiltja a természetvédelmi szabályozás.)

A kutató most arra kíváncsi, hogy ismerik-e a Hortobágyon a következő tevékenységet: a csűrben a széna mozgatása során a fű és egyéb növények magvai lehullnak földre, és ha összegyűjtik, akkor ezzel dúsítani, javítani lehet a kaszálók növényzetét. A Gyimesben és az Őrségben szinte mindegyik helybeli el tudja magyarázni a módszer lényegét. A Hortobágyon viszont a két nap alatt megkérdezett hat pásztor közül csak az egyik ismerte a szokást, ő is Debrecen környéki hagyományként említette.

A mostani terepnapokon a kutató azt is igyekszik megfigyelni és fotókkal dokumentálni, hogy a tehenek pontosan hogyan legelnek: mely növényeket fogyasztanak el, melyeket szeretik különösen, melyeket esznek meg csak kényszerből, mely fajokat hagynak ki.

Délutáni legeltetés (Sáfián László, Hajdúsámson, 2009)Forrás: Molnár Ábel

Jöhetne már a csendes eső

Amerre járunk, a puszta mindenütt ki van száradva  hortobágyi nyelven sülve –, az egyik juhokat legeltető pásztor, B. Nagy János panaszkodik is, milyen rég nem esett. Ezen a helyszínen a természetvédelmi kezelés és a gazdálkodás érdekei közötti ellentét is jól megmutatkozik. Ahol a túzok és a haris költése miatt előírás, hogy csak június 15. vagy július 1. után szabad kaszálni, ott már a kiszáradt növényzetet kaszálták le – a keletkező széna nem alkalmas a háziállatok etetésére, és a helyén megmaradó gyep is nagyon kiégett, nem tud sarjadni.

A puszta hagyományos, ma is látható képének fenntartásához szükség van a legeltetésre – anélkül lassanként felszaporodna az avar, eluralkodnának egyes fajok, sok másik kipusztulna (ezt hívják a biológusok szakszóval szukcessziónak). Az 1700 négyzetkilométeres Hortobágy tájegység egyes részei túl vannak legeltetve, mint például az a terület, ahol Kis József tereli a gulyát. Más részekre, jellemzően a településektől távolabb eső, nehezen megközelíthető pusztákra nem jut elég jószág.

Fontos lenne, hogy ezt az egyenlőtlenséget is kezelje a természetvédelem. A mostanában zajló földpályázatokat sokan kritizálják a nem átlátható döntések miatt. Molnár Zsolt abban reménykedik, hogy ha korrekten valósul meg a pályázat, lehet olyan hatása is, hogy kiegyenlíti a földhasználatot, mivel a területek elnyeréséhez feltétel egy bizonyos állatállomány megléte.

Hortobágyi táj 2013 júliusábanFotó: Tuba Zoltán - Origo

Szakértő őslakos

Sárközi Lajost és feleségét nádudvari házukban látogatjuk meg. Az idős pásztor dohánytartót készített a levágott kos herezacskójából, ezt hívják „kostöke zacskónak", röviden kostökének. Zsolt két ilyen zacskót szeretne vinni két ismerősének, de ezúttal csak egyet tud venni. Meg kell várni, hogy kost vágjon egy ismerős a faluban vagy a környéken.

Kis József is továbbviszi a népművészeti hagyományokat: megérkezésünkkor éppen egy bőr bicskatartón végzi az utolsó simításokat. A juhász egyébként a nemzetközi szakirodalom definíciója alapján „indigenous expert”-nek számít.

A magyarra „szakértő őslakos”-ként fordítható kifejezés olyan őslakosokat takar, akik hagyományos foglalkozásuk megtartása mellett tudományos képzettséget is szereznek. Józsi ugyanis elvégezte a Debreceni Egyetem természetvédelmi mérnöki alapszakát. Szakdolgozatában azt vizsgálta, hogyan lehet alkalmazni a valamikori legeltetési rendet és a pásztorok tudását a természetvédelmi beavatkozások során. Tudása, kapcsolatai révén összekötő kapocs a pásztorok és a hivatalos természetvédelem között.

Van olyan terület, ahol homlokegyenest ellenkezőt állítanak a helybeliek és a hivatásos kutatók. Egy másik juhász, Molnár József például kétféle sünt ismer: a sündisznót, amelynek a disznóhoz hasonlóan karimás az orra, és a sünkutyát, amelynek az orra inkább a kutyáéra hajaz. Csak az egyik fajta ehető, a másiknak keserű a húsa.

A dolog érdekessége, hogy a tudomány mai állása szerint Magyarországon csak egyféle sün fordul elő, a keleti sün (Erinaceus concolor). A faj védett, eszmei értéke tízezer forint, úgyhogy nem szabad elpusztítani. A kérdést nagy nevű emlőskutatók, köztük Éhik Gyula tudományos alapossággal vizsgálták, de nem tudták adatokkal alátámasztani a népi hagyományt – mondja dr. Ronkayné Tóth Mária kisemlős-kutató, aki évekig foglalkozott sünökkel is. Genetikailag pedig még nem vizsgálták a magyarországi sünállományt.