Kellenek nekünk nukleáris nyomrögzítők?

2013.12.12. 07:25

Nulla biztonsági intézkedések mellett szállítottak egy rendkívül veszélyes sugárforrást Mexikóban, és a berendezést el is lopták. A tolvajok nem piszkos bombát építettek belőle, de ha bekövetkezne egy ilyen környezeti katasztrófa, aprólékos kutatómunka híján nem fogjuk tudni, ki lehet a felelős érte.

Ebből sem lett piszkos bomba – így sóhajthattak fel a mexikói nukleáris biztonsági testület, a CNSNS szakemberei, amikor december 5-én egy mezőn megtalálták azt a sugárforrást, amelyet két nappal korábban loptak el Mexikóváros közelében. A kobalt-60 izotópforrást egy tijuanai kórházban használták külső sugárkezelésre, azaz teleterápiára, de a berendezés már elavult.

Szövetségi rendőrök biztosítják a helyszínt Mexikóvárostól északra, míg egy AUNAV robot eltávolítja az ellopott, veszélyesen radioaktív izotópotForrás: AFP

Az eszközt szállító teherautó éppen dél felé, egy Mexikóváros környéki hulladékkezelőbe tartott, amikor a sofőr megállt aludni egy benzinkútnál, és arra ébredt, hogy két fegyveres el akarja rabolni a járművet. Nem világos, hogy a daruval felszerelt kamion, a sugárforrás, vagy mindkettő volt a célpont. A sofőr csak arról tudott beszámolni, hogy miután kezét-lábát megkötözték és otthagyták egy üres telken, a rablók elhajtottak a zsákmánnyal.

Szinte két napon át senki sem tudta, hogy hol van és pontosan mi történt a veszélyes, sugárzó anyaggal, míg ki nem derült, hogy a kobalt-60 egy négyezres kisváros, Hueypoxtla határában hever, 54 kilométerre északra Mexikóvárostól. Az izotópot tartalmazó acélkapszula nem sérült meg a CNSNS szerint, biztonságos elszállítására mégis aprólékosan kidolgozott tervre volt szükség. A sugárforrás konténere üresen hevert mellette.

Veszélyes anyag

Aki felkészülés nélkül ilyesmit lop, az egyben meg is bünteti magát. A kobalt-60-at az egyes, a legveszélyesebb sugárforrások kategóriájába sorolja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az IAEA. Amennyiben az izotópot nem biztonságos konténerben szállítják, néhány perc múltán súlyos, maradandó sérüléseket okozhat, sőt ha felnyitják a kapszulát, egy órás távlatban már akkora dózist lehet kapni a közelében, hogy a beteg néhány napon belehal orvosi segítség nélkül.

A kobalt 60-as izotópja nagy energiájú gammasugárzást bocsát ki. Az orvosi célokon túl ipari radiográfiára, azaz fémek szerkezeti hibáinak felderítésére használják, de vastagságmérő műszerekbe is beépítik, de alkalmas rovarirtásra, és sugárzása úgy pusztítja a baktériumokat az élelmiszerben, hogy radioaktívvá változtatná a terméket.

2006. december: a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal munkatársai egy, feltehetően radioaktív polóniummal szennyezett mintát tartalmazó dobozt visznek vizsgálatraForrás: AFP/DDP/Roland Magunia

A CNSNS jelentéséből és mexikói hírügynökségi jelentésekből az rajzolódik ki, hogy a tolvajok mindezt nem tudták. A mexikói hatóságok hat embert tartóztattak le az eset miatt. A sugárbetegség tünetei leginkább egy 16 éves fiúnál jelentkeztek, de a csoport másik öt tagját is kórházba kellett szállítani megfigyelésre, mielőtt átadták volna őket a szövetségi rendőrségnek.

A leselejtezett sugárforrást gyakorlatilag biztonsági intézkedések nélkül szállították, csupán annyi történt, hogy a vastag falú tartályt kötelekkel rögzítették a teherautó platóján. A szállítmányt csak a sofőr kísérte, a szállítmányozó cég pedig nem tartotta be a vonatkozó előírásokat, például GPS-szel sem szerelte fel a járművet.

Terrorkockázat

A történet azért vet fel több súlyos kérdést a nukleáris anyagok szállítása kapcsán, mert elvileg a kobalt-60-ból is lehet úgynevezett piszkos bombát készíteni, azaz olyan eszközt, amelyben a hagyományos robbanószer ereje szórja szét a radioaktív izotópokat. Ez korántsem okozna akkora pusztítást, mint egy hagyományos atombomba, de a pánikhatást beleszámítva hónapokra ellehetetlenítené az életet egy nagyvárosban. A mexikói történetről ezért kapott tájékoztatást Barack Obama amerikai elnök is, bár a Fehér Ház szóvivője múlt csütörtökön azt közölte, az amerikai kormányzatnak nincs oka azt hinni, hogy a lopott holmival az USA-t fenyegetnék.

Egy piszkos bombás robbantás a terrorelhárítással foglalkozó szakemberek rémálmai közé tartozik, egyfelől azért, mert nem tudni, hogy mekkora az esély egy ilyen katasztrófára, másrészt azért, mert még mindig nincs nemzetközi adatbázis azokról a sugárzó anyagokról, amelyek iránt potenciálisan érdeklődhet egy terrorszervezet.

Nukleáris polgári védelmi gyakorlat Franciaországban, 2008 áprilisábanForrás: AFP/Fred Tanneau

Ha pedig mégis megtörténne a baj, akkor friss adatok híján nehéz lenne megállapítani, honnan származik a felhasznált sugárzó anyag. A Stanford Egyetem egyik kutatója és a téma két amerikai szakértője egy 2006-os, A legrosszabbra készülve című Nature-cikkükben érvelt egy ilyen adatbázis mellett, amely azóta sem jött létre. Létezik ugyan több kisebb adatbázis, amelyek viszont vagy nem teljesek, vagy csak magáncégek használják. A szerzők szerint a lehető legnagyobb átláthatóságra van szükség ezen a téren, mert ha a bűnözők tudnák, hogy mennyire nyomon követhetők a nukleáris anyagok, akkor valószínűleg csökkentené az elszántságukat. Az adatbázishoz való hozzáférést viszont erősen korlátozni kellene az állam- és üzleti titkok védelme érdekében – ismerik el a szerzők.

A mexikói eset azért volt viszonylag könnyen kezelhető, mert a sorozatos szabályszegés ellenére lehetett tudni, hogy a kobalt-60-at honnan és milyen célból indították útjára, és a rablásnak közvetlen szemtanúja is volt. Az IAEA adatai szerint 1993 óta nagyjából négyszáz esetben került bűnözők kezébe sugárzó anyag csempészés vagy tolvajlás útján. Ezek közül tizenhat esetben dúsított uránt vagy plutóniumot loptak, amelyet biztosan lehet fegyverben alkalmazni. 1994-ben például a müncheni repülőtéren foglaltak le 300 gramm plutóniumoxid-port.

Akik összerakják a képet

Mi történik akkor, ha ismeretlen eredetű sugárforrást észlelnek egy határállomáson? Itt kerül képbe az a csekély számú szakember, akik úgynevezett nukleáris nyomrögzítéssel foglalkoznak. A sugárzó anyagok kémiai és fizikai struktúrája szerencsére elég egyedi ahhoz, hogy eredetüket meg lehessen állapítani, és azt is, hogy milyen eljárásokkal dolgozták fel őket – írja Klaus Mayer, az Európai Bizottság kutatóközpontjának (JRC) és a karlsruhei Transzurán Elemek Intézetének kutatója.

A természetes urán eredete például azzal határozható meg, ha megmérjük, hogy milyen arányban tartalmaz stronciumizotóp-szennyeződéseket. Az arány megmutatja, hogy Ausztráliában vagy Namíbiában bányászták az ércet. A radioaktív bomlástermékek mennyisége a felezési idők figyelembe vételével elárulja, hogy mikor termelték ki az anyagot, az uránium 236-os izotópjának jelenléte pedig azt jelzi, hogy atomerőműben kapott besugárzást. A vizsgálattal begyűjtött adatokat össze kell vetni a korábbi információkkal, például az urán esetében azzal, hogy milyen arányban tartalmaz lantánt, neodímiumot és szamáriumot az a homokkőréteg, ahonnan kitermelték.

Mayer szerint nem valószínű, hogy létrejön az a központosított nemzetközi adatbázis, amely segítené a nukleáris nyomrögzítők munkáját. A nukleáris fűtőanyagok esetében kereskedelmi, a hadászati célú radioaktív anyagok esetében biztonsági okokból ellenzi számos ország egy ilyen adatbázis létrejöttét. Az IAEA nemzeti nukláris nyomrögzítési adatbázisok létrejöttét szorgalmazza. Egyelőre Ukrajnában, több EU-tagállamban és néhány délkelet-ázsiai országban dolgoznak ilyen adatbankok létrehozásán. A folyamatot a nemzetközi atombiztonsági csúcstalálkozó (NSS) gyorsíthatja fel, amelyet 2014. március 24-25-én tartanak Hágában.

A másik problémát, a kellően képzett szakemberek hiányát viszont nem oldja meg egy nemzetközi konferencia. Mayer szerint nem képeznek az egyetemek kellő számban radiokémikusokat, atomfizikusokat, és olyan mérnököket, akik a nukleáris iparban dolgozva kellő tapasztalatot szereznek a fűtőanyagok körforgásáról. Így pedig előállhat az a helyzet, hogy ha mégis felrobbantanak valahol egy piszkos bombát, csak bottal tudjuk ütni az elkövetők nyomát.