Elképesztő olajkincs veszélyezteti a horvát tengerpartot

2014.07.25. 11:48

Az eddigi mérések szerint Európa második legnagyobb kőolajkészletét rejti az Adria. Ha beindul a kitermelés, egyetlen nagyobb szennyezés tönkreteheti a világhírű strandokat.

Túlzás, de valahol igaz: Horvátországban kétezer éves múltja van a turizmusnak. A római patríciusok inkább a zegzugos-sziklás, festői dalmáciai parton építették villáikat az unalmasabb itáliai partszakasz helyett – gondoljanak csak a dalmáciai születésű császár, Diocletianus pompás palotájára a mai Splitben. Sokak szerint ez a világ legszebb tengerpartja, de mindenképp benne van az első tízben. A turizmus jelenleg az ország gazdaságának húzóágazata, tavaly 7 milliárd euróval növelte a nemzeti összterméket (ez a teljes GDP 11 százaléka).

Hárommilliárd hordó olaj

Horvát környezetvédő szervezetek és a turizmusból élők most attól tartanak, hogy egy geológiai felfedezés mindezt tönkreteheti. Egy norvég vállalat, a szeizmikus (földrengéshullámokon alapuló) geológiai mérésekre szakosodott Spectrum a Horvát Szénhidrogénügynökség (CHA) megbízásából feltérképezte a horvát Adriát 1200 kilométer hosszan. Az eredmények szerint az adriai tengeraljzat akár 3 milliárd hordó kőolajat rejthet. Ez – ha valóban így van – a második legnagyobb szénhidrogénkincs lenne az Európai Unióban, és a földgázkészletek még nincsenek felmérve.

Az INA horvát olajcég Ivana nevű olajfúrótornya az Adriai-tenger északi részénForrás: INA

Ötezer euróért lehetett belépni a szobába

A hárommilliárd hordó azért hatalmas mennyiség, mert az USA Geológiai Szolgálatának adatai szerint Horvátország bizonyított szénhidrogénkészlete 70 millió hordó olaj és 24,9 milliárd köbméter földgáz. Az ország mindkét energiahordozóból behozatalra szorul: olajból mintegy 30 millió hordót, földgázból 1,3 milliárd köbmétert importál évente (utóbbit szinte kizárólag Oroszországból).

A több milliárd dolláros olajvagyontól a horvát kormány az energiafüggőség csökkenését reméli, továbbá azt, hogy az ország jelentős szerepet játszik majd a Balkán és Közép-Európa energiaellátásában. A kitermelés iránt érdeklődő cégek márciustól tekinthették meg a Spectrum részletes geológiai adatait a CHA székhelyén, egy olyan biztonsági szobában, ahová ötezer euró volt a belépő, tilos volt mobiltelefont és fényképezőgépet bevinni, és minden tevékenységet biztonsági kamerák ellenőriztek.

Kiírták a tendert

Július 9-től hivatalosan is ajánlatot lehet tenni 29 helyszín kutatófúrási és a kitermelési jogára az Adrián, összesen 36,8 ezer négyzetkilométeren. A kutatási jog öt, a kitermelési jog 25 évre szól. A horvát kormány a hét hónapig tartó tender nyomán arra számít, hogy öt éven belül 1,8-1,9 milliárd eurót fektetnek be az olajcégek. Az eseményt megnyitó konferencián 40 vállalat vett részt.

A kutatott térség északi részén főleg földgázra, a déli részén kőolajra számítanak a szakemberek. A Slobodna Dalmacija hírlap nevük elhallgatását kérő kormányzati forrásokra hivatkozva februárban arról írt, hogy délen a Montenegróval határos partszakasz és Brac szigetének környéke a legígéretesebb lelőhely. Brac a legendás Zlatni Rat strand miatt az egyik legnépszerűbb horvát turistacélpont.

A Pó völgye és az Adriai-tenger északi része a Gondwana őskontinens északnyugati partján terült el 390-380 millió évvel ezelőtt. A régióban már az 1970-es években kutattak szénhidrogének után, 1995-ig 80 fúrás történt, akkor főleg földgázt találtak. A szénhidrogének a Pó völgyéből induló pliocén és pleisztocén eredetű homokrétegekben találhatók. A kőolaj és a földgáz a betemetett szerves anyagokból alakul ki nyomás és oxigénhiány hatására, majd repedezett kőzetek likacsainak millióiban halmozódik fel (az Adria esetében ez a kőzet mészkő és homokkő). Az ún. olajcsapdák fölött egy boltozatos, nem áteresztő réteg akadályozza meg a szénhidrogén továbbvándorlását. A csapdában általában az olajat tartalmazó réteg fölött gyűlik fel a gáz, alatta pedig a vízOrigo illusztráció, készítette: Somogyi Donát

Több hónapja tart a tiltakozás a tervek ellen

A Tiszta Adria (Clean Adriatic) koalícióba tömörült öt civil szervezet március végén online petíciót intézett az Európai Bizottság elnökéhez és környezetvédelmi biztosához, a horvát államfőhöz és a gazdasági miniszterhez azzal, hogy vessenek véget a kitermelési terveknek. „Az olaj- és gázkitermelés tönkreteszi azt a szépséget, amitől a partvidék gazdasága függ” – áll a tiltakozásban, amelyet eddig 5195-en írtak alá a tervezett százezerből.

A norvég Spectrum által kutatott területForrás: Spectrum ASA

A tengeri olajkitermelés többszörös környezeti kockázatot jelent. Ahogy a platformról lebocsátott fúrófej egyre mélyebben hatol a tengeraljzat rétegeibe, a mérnökök úgynevezett fúróiszapot bocsátanak le. Az agyagot, vizet, bárium-szulfátot és más, speciális vegyszereket tartalmazó, nyúlós anyag egyfelől a fúrófejet keni, másrészt szigetel, erősíti a kút falát, stabilizálja a nyomást. Amikor a fúrófej kőzetrétegen hatol át, a keletkező törmeléket is a fúróiszappal hozzák felszínre. A fúróiszapot megtisztítva újra lebocsátják a kútba.

Fontos, hogy az iszapból semmi ne kerüljön a tengerbe, mert ha olajat vagy nehézfémet tartalmaz, akkor veszélyes hulladéknak minősül, akárcsak a fúrótornyon alkalmazott öblítőközegek. Egy platform azzal is szennyezheti a tengert, ha olyan fúrási hulladékot enged a tengerbe, ami az EU-ban megengedett maximális mennyiségnél (100 gramm/1 kilogramm száraz hulladék) több kőolajat tartalmaz. Az olajjal higany-, ólom- és arzénvegyületek is érkeznek, amelyeket sok esetben egyszerűen a vízbe engednek.

Ha kigyullad a fúróplatform

Az adriai kitermelési tervek ellen tiltakozók külön kitérnek arra, hogy a fúrótornyokon túl a megnövekvő tankhajóforgalom is kockázatos, és a Földközi-tengerbe már most is 635 ezer tonna nyersolaj kerül évente a hajókról. A legnagyobb kockázat az olyan típusú robbanásos-égéses katasztrófa, mint a Piper Alpha fúrótorony 1988. július 6-i tragédiája az Északi-tengeren, vagy az olajipar legnagyobb balesete, a Deepwater Horizon elsüllyedése 2010. április 20-án a Mexikói-öbölben.

Az USA Energiaügyi Minisztériumának adatai szerint a tengeri szénhidrogén-kitermelés biztonsági mutatója 99,999 százalék, de az 0,001 százalékos arányban előforduló baleset is több mint elég a közvetlen környezet tönkretételére. 2013-ban, három évvel a Deepwater-baleset után Louisiana állam partjairól valamivel több mint 2000 tonna olajos szennyeződést gyűjtöttek be, kétszer annyit, mint 2012-ben; a szennyezés pedig a floridai Tampai-öbölbe is eljutott, ami pedig körülbelül 700 km-re esik a fúrótorony helyszínéről. A horvát partokat védők így azzal érvelnek: egyetlen szennyezés is beláthatatlan károkkal járhat, pedig alig múlt másfél évtizede, hogy a délszláv háború elmúltával a turisták elkezdtek visszatérni.

A Zlatny Rat strand a Dalmát tengerpartonForrás: hemis.fr/Gardel Bertrand

Hat–tíz kilométer

Barbara Doric, az olajügyi kormányügynökség vezetője azzal igyekezett megnyugtatni a tiltakozókat, hogy kutatófúrások nélkül nehéz megmondani, hogy mennyire pontos a Spectrum hárommilliárd hordós készletbecslése. A Financial Timesnak nyilatkozva arról beszélt, hogy Horvátországban frissen elfogadott törvény szabályozza az olajkitermelést, a folyamatokat átláthatóvá tették, és a horvát szakembereknek, cégeknek több évtizedes tapasztalataik vannak az olajiparban. További érv, hogy az Isztriai-félsziget közelében jelenleg is folyik tengeri kitermelés, amely Doric szerint nem károsította a környezetet, és nem hozta hátrányba a turizmust. „A tenderkiírásban az egyik alapvető feltétel az volt, hogy

a cégeknek a legszigorúbb környezetvédelmi standardokhoz kell tartaniuk magukat”

– mondta, és ugyanezzel érvel Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter is. kormányügynökség vezetője viszont egy másik kijelentésével csak olajat öntött a tűzre. A komoly környezetvédelmi feltételeket ugyanis azzal jellemezte, hogy a koncessziós területeket úgy jelölték ki, hogy határaik legalább 6 km-re húzódnak a szigetek partjaitól és 10 kilométerre a szárazföldtől. Tehát a fúrótornyoknak is legalább ilyen távolságba kell kerülniük a partoktól.

„Ön tényleg tudja, hogy mennyi az a hat kilométer?” – válaszol Doricnak a Clean Adriatic egyik aktivistája. „Amikor áthajtok Korcula szigetén, tisztán látom Lastovo szigetét, ami tizenkét kilométerre van a parttól, és tizenhétre onnan, ahol én lakom. Kicsit távolabb, keletre Mljetet látom. Igen, a mljeti nemzeti parkot. És persze a sziget Vela Luka-i részén Vis is tisztán látszik, a házak fényei vibrálnak a 35 kilométeres távolságban. Korcula, Vis, Mljet, Brac, szép, szennyezésmentes dalmát szigetek állnak a rombolás útjában, mert Doric asszony nem tudja, hogy hat kilométer valójában nagyon kis távolság.”