Évtizedek óta betiltották, de mégis hatalmas mennyiségben van még mindig a levegőben a szén-tetrakloridból. A gáz roncsolja az életet az UV-sugárzástól védő ózonréteget, és nem tudni, honnan származik.

Elvileg folyamatosan egyre kevesebbnek kellene lennie a szén-tetrakloridból (CCl4) a légkörben. Az először 1839-ben szintetizált vegyületet korábban vegytisztítókban, tűzoltásra és hűtőanyagként is használták. Kibocsátását 1987-től, az úgynevezett Montreáli Egyezmény keretében világszerte betiltották, miután kiderült, hogy rombolja az ózonréteget, ugyanúgy, mint a fluorkarbonok.

A gyorsan elpárolgó vegyületekből ugyanis klór és brómgyökök szabadulnak fel. A szabad gyökök ezután az ultraibolya sugárzás hatására reakcióba lépnek az ózonmolekulákkal, így csökkentve a földi életet védő gáz koncentrációját, és kialakul az ózonlyuk az Antarktisz fölött:

Rekordméretű ózonlyuk az Antarktisz fölött 2006-ban. A lila és kék színek jelzik, hol volt a legalacsonyabb az ózon koncentrációjaForrás: NASA

Még mindig túl sok

A Montreáli Egyezményt aláíró és ratifikáló országok jelentései szerint 2007 és 2012 között egyáltalán nem került szén-tetraklorid a légkörbe. Ennek ellenére egy új vizsgálat szerint évente átlagosan 39 ezer tonna a CCl4-kibocsátás. Ez ugyan csak 30 százaléka annak a mennyiségnek, amelyet az egyezmény hatályba lépése előtt engedtünk a légkörbe, de mégis sokkal több a semminél.

Honnan származik a veszélyes vegyület? Vagy azonosítatlan ipari szennyezőkről, korábban elszennyezett létesítményekről, vagy eddig egyáltalán nem azonosított forrásokról lehet szó – magyarázza Quing Liang, a NASA Goddard Űrközpont légkörkutatója. A kérdésre nincs egyértelmű válasz, pedig az utóbbi tíz évben folyamatosan vizsgálták, miért nem olyan ütemben tisztul ki a légkörből a szén-tetraklorid, mint várták.

Mégis van szennyezés

Ha abból indulunk ki, hogy 2007 és 2012 között valóban semennyit sem engedtünk a légkörbe a vegyületből, akkor a CCl4 koncentrációjának évente 4 százalékkal csökkennie kellett volna. A Nemzeti Óceán- és Atmoszférakutató Intézet (NOAA) mérései szerint viszont a csökkenés csak évi 1 százalék volt.

Liang és munkatársai légkörkémiai modellekkel vizsgálták a kérdést, és figyelembe vették azt is, mennyit nyel el a talaj és az óceán az ózont károsító vegyületből. Eredményeik azt mutatják, hogy a Montreáli Egyezmény ellenére mégis folyamatosan kerül CCl4 a légkörbe. Az összképet tovább rontja, hogy a kutatásból az is kiderül, hogy a vegyület 40 százalékkal hosszabb ideig meg is marad a levegőben, mint korábban gondolták. Az eredményekről a Geophysical Research Letters szakfolyóirat számolt be.