Szavazzon az év fájára!

év fája, japánakác
Vágólapra másolva!
Az év fája versenyben olyan fákat keresnek, amelyek fontos és megbecsült helyet foglalnak el egy közösség életében. A zsűri által kiválasztott tizenöt döntős közül bemutatunk néhányat, a többi az Ökotárs Alapítvány oldalán tekinthető meg, ahol szavazni is lehet rájuk.
Vágólapra másolva!

Szomorú japánakác egy budapesti iskola kertjében

Forrás: evfaja.okotars.hu

Ki gondolná, hogy Budapesten, egy iskola udvarában japánkertre bukkanhatunk? E kert ékessége ez a csaknem százéves szomorú japánakác. A fát a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola tanárai és diákjai gondozzák.

Nagy platán a tatai Öreg-tó partján

Forrás: evfaja.okotars.hu

A történet szerint ez az Esterházyak ültette, közel 230 éves platánfa hozta vissza a Kölcsey-díjas Pribojszky Mátyás íráskészségét, aki egy agyvérzés után úgy érezte, nem tud többé dolgozni. E fának köszönhetjük a Platánkirály című meséjét.

A kápolnai "három hársak"

Forrás: evfaja.okotars.hu

A helyi legenda úgy tartja, hogy Dembinszky Henrik altábornagy a plébánia kertjében növő három óriási hárs tövéből irányította a magyar csapatokat a császáriak ellen az 1849-es "dicsőséges tavaszi hadjárat" nyitányaként ismert kápolnai csatában.

A döntős fákat teljes történeteikkel együtt az év fája honlapján találhatjuk meg, ahol szavazhatunk is rájuk.