2014-ben megdől az üvegházgázrekord

2014.09.22. 13:13

2014-ben ismét több kerül a légkörbe a korábbi mennyiségnél a legfontosabb üvegházhatású gázból, a szén-dioxidból. Kedden nagyszabású ENSZ-csúcstalálkozóval próbálnak lendületet adni a klímavédelem ügyének New Yorkban.

Sosem került ennyi szén-dioxid a légkörbe egy év alatt, mint az idén. Ez a lényege a Globális Szén-dioxid Projekt (GCP) kutatócsoport legfrissebb jelentésének. A csoportban a Kelet-angliai Egyetem Tnydall Klímakutató Központja és az Exeteri Egyetem kutatói vesznek részt.

A friss GCP-számítás szerint az idén rekordszintű, 40 milliárd tonnás szén-dioxid-kibocsátás várható. A kibocsátás 2,56 százalékkal nőtt 2013-hoz képest, és 65 százalékkal 1990-hez képest. A legtöbb szén-dioxidot Kínában, az Egyesült Államokban, az Európai Unióban és Indiában engedik a légkörbe. Ez a négy ország, illetve államszövetség felelős a teljes kibocsátás 58 százalékáért.

Kína túllépett az EU-n

A legnagyobb kibocsátók között jelentős különbségek vannak. Az indiai kibocsátás 5,1 százalékkal, a kínai 4,2 százalékkal, az USA-é 2,9 százalékkal nőtt 2013-ban az előző évhez képest. Az egy főre számított szén-dioxid-kibocsátás Kínában 2013-ban első ízben haladta meg az EU-ban mért szintet, és Kína már több üvegházgázt enged a légkörbe, mint az USA és az EU együttvéve.

Ezzel szemben az EU tagállamai összességében 1,8 százalékkal szorították le kibocsátásukat. Igaz, a jelentés szerint ennek az volt az ára, hogy sok terméket és szolgáltatást importáltak Kínából és más országokból, így az előállításuk miatti szén-dioxid nem az EU-ban, hanem ott keletkezett. A GCP-jelentés szerint a kínai kibocsátás 16 százaléka keletkezik olyan javak és szolgáltatások előállítása miatt, amelyeket külföldre adnak el.

Különleges klímacsúcs New Yorkban

Az emberiség teljes kibocsátását nézve a legnagyobb mértékben a fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj, földgáz) felhasználása felelős a növekvő szén-dioxid-koncentrációért, második helyen a cementipar, harmadik helyen az erdőirtás áll.

A GCP-jelentést egy nappal az ENSZ New York-i klímacsúcsa előtt hozták nyilvánosságra. Ban Ki Mun az Egyesült Nemzetek keretében korábban kialakított klímavédelmi testületeken kívüli tanácskozást hívott össze annak érdekében, hogy 2015-ben Párizsban sikerüljön megegyezni egy olyan klímavédelmi egyezményről, amelyben minden állam kötelezettséget vállal szén-dioxid-csökkentésekre.