Árvíz és sártenger öntötte el Genovát

Genova, áradás, esernyő
Genova, 2014. október 10. Vízben gázol egy férfi Genovában 2014. október 9-én, miután a heves esőzések miatt megáradt a Bisagno folyó. (MTI/EPA/Luca Zennaro)
Vágólapra másolva!
Katasztrófa sújtotta területnek nyilvánították Genova városát és környékét Olaszország északnyugati részén, miután a heves esőzések miatt először víz-, majd sártenger öntötte el a várost péntekre virradó éjszaka.
Vágólapra másolva!

Az esőzés miatt egyszerre négy patak, valamint a Bisagno folyó lépett ki medréből. Genova utcáin közel kétméteres ár hömpölygött végig, teljesen elárasztva az épületek alsóbb szintjeit. A víz és sár magával sodorta a gépkocsikat is.

Egy 57 éves férfi meghalt: hazafele sietett a zuhogó esőben, amikor a hirtelen érkezett ár utolérte. Genova polgármestere arra kérte a lakosságot, ne hagyja el otthonát. A városban leállt a közlekedés, zárva tartanak az iskolák.

Egy áldozat holttestét emelik ki a vízből mentők Genovában 2014. október 9-én Forrás: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro
Hömpölygött a víz az utcákon Forrás: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

Elkésett a riasztás

A genovaiak szerint a polgári védelem nem figyelmeztette őket megfelelően a közelgő veszélyre. A hatóságok SMS-üzenetet küldtek a helyiek mobiltelefonjára, de ez csak a katasztrófa után, a hajnali órákban érkezett meg.

2011 májusában hasonló ár öntötte el Genovát, akkor hat áldozata volt a katasztrófának. Azóta nem sikerült megfelelően megtisztítani és kiszélesíteni a várost övező hegyi patakok medrét. A városban pénteken is esik az eső. Az előrejelzések szerint további viharok várhatók a hétvégén, kedd éjfélig újabb 70 mm csapadék esik.

Utcakép a heves esőzés után Forrás: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

A város egy keskeny part menti síkságon fekszik az Appennin-hegység nyugati lejtőjén, 120 kilométerre délre, a Genovai-öböl mentén. 1970-ben két napi esőzés miatt léptek ki medrükből a folyók, akkor 35-en haltak meg a városban. A belvárosban azért nagy az árvízkockázat, mert a csatornahálózat nem képes megbirkózni a hirtelen érkező nagy mennyiségű csapadékkal, a történelmi, sűrűn beépített városrészben pedig nehéz kiépíteni a védekezéshez szükséges infrastruktúrát.

A következő öt napban is esni fog Genovában Forrás: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro