Mindenki pályázhat új hűtőre az államnál

Vágólapra másolva!
Már be lehet küldeni a kérelmeket a fejlesztési minisztérium meghirdette hűtőcsere-programhoz. Az A+ energiaosztályú gépekhez maximum 25 ezer, A++ és A+++ osztályúakhoz 35 ezer forint támogatást lehet kapni.
Vágólapra másolva!

Hétfő nulla órától lehet beküldeni a pályázatokat az az államilag támogatott hűtő- és fagyasztócsere-programra. A kérelmeket november 30-ig várják, de ha a rendelkezésre álló forrás hamarabb kimerül, akkor új pályázatokat azután nem fogadnak be. A pályázatokat az uszt-hgcs.hu oldalon lehet benyújtani, ügyfélkapus regisztráció szükséges hozzá.

Minél takarékosabb, annál nagyobb a támogatás

A vissza nem térítendő támogatás az új hűtőgép árának maximum fele, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék esetén maximum 25 ezer forint, A++ és A+++ energiaosztályú gép esetén pedig maximum 35 ezer forint. A sikeres pályázók egy igazolást kapnak, amelyet felmutatva ennyivel olcsóbban vehetik meg a készüléket. További feltétel, hogy a cserével minimum 10 százalékos energia- vagy minimum 20 kilogramm/év szén-dioxid-megtakarítást kell elérni.

Megéri cserélni?

Megnéztük, mennyit lehet megtakarítani a cserével. Egy 1995-ben gyártott, közepes, 135-145 cm magas, két ajtós, felső fagyasztós hűtő nagyjából 575-580 kWh áramot fogyaszt évente, így 317 kg szén-dioxid kerül miatta a légkörbe. Egy ugyanilyen, de 2013-as gyártású hűtővel 30 százalékkal csökken a szén-dioxid-kibocsátás, és nagyjából 16 ezer forint a megtakarítás a csökkenő villanyszámla miatt.

Összesen 627 millió a keret

A pályázatot eredetileg kizárólag nyugdíjasoknak és nagycsaládosoknak hirdették meg. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium később úgy döntött, hogy minden magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező magánszemély nyújthat be kérelmem.

A nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak annyi az előnye, hogy ők pályázhatnak először, ugyanis az igényeket régiónként és pályázói körönként más-más időpontban lehet beküldeni, tehát elsőként a Budapesten és Pest megyében élők nyugdíjasok és nagycsaládosok. A keret összesen 627,1 millió forint, a pénz népességarányosan van elosztva a régiók között.

A háztartásigép-gyártók szervezete, a CECED Magyarország Egyesülés tanácsadó oldalt indított a program kapcsán. A csereprogram.hu-n regisztráció nélkül is hozzáférhetők a pályázáshoz szükséges információk.