Taxirobot tologatja a gépeket a frankfurti reptéren

2015.02.23. 11:21

Új repülőgép-vontató traktort helyezett üzembe a frankfurti repülőtéren a Lufthansa. A 800 lóerős hibrid jármű használatával a pilótáknak nem a terminál épületének elhagyásakor, hanem csak a felszállás előtt kell elindítaniuk a hajtóműveket, így csökkentve a gépek környezetszennyezését.

A hibrid hajtású, automatizált traktor nem csak arra képes, hogy a terminál épülete elől kitolja a repülőgépet a gurulóútra, hanem arra is, hogy a futópályához vigye (ezt a folyamatot hívják taxizásnak). A 800 lóerős gépet maguk a pilóták irányítják, képesek kanyarodni és lassítani vele, a gyorsítást pedig automatikusan végzi az eszköz. A traktort az izraeli IAI (Israel Aerospace Industries) cég fejlesztette ki, és a Lufthansával közösen tesztelték.

Így dolgoznak a Taxibotok

Kell neki a tér

A megoldás hátránya, hogy csak azokon a repülőtereken használható, ahol megfelelő nagyságú hely van a lecsatlakoztatásra. A traktorban a gurulás alatt is tartózkodik személyzet, akik a lecsatolás után visszaviszik a járművet a terminál épületéhez. A tesztek több hónapja zajlottak. A frankfurti repülőtéren mostantól kezdik el éles üzemben használni őket.

A mostani eljáráshoz képest a fel- és lecsatlakoztatási idő némileg hosszabb, két-három percet vesz igénybe, ugyanakkor lehetővé válik, hogy csak a lecsatlakoztatás legvégén kelljen elindítani a repülőgépek hajtóműveit.

A Taxibot nevű traktorral akár 85 százalékos kerozin-megtakarítást és 50 százalékos zajcsökkentést is el lehet érni.

Ezzel együtt 85 százalékkal csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás is – mondta Peter Unger, a Lufthansa mérnöki és operatív szolgáltatások leányvállalatának (LEOS) ügyvezető igazgatója a bemutatón megjelent újságíróknak Frankfurtban.

Még kellene legalább négy-öt Taxibot

A német légitársaság jelenleg három ilyen traktort üzemeltet. Számításaik szerint a keskeny törzsű gépek kiszolgálására hét-nyolc darabra lenne szükség, ezzel a gurulások 60-70 százalékát ki tudják szolgálni a repülőtéren. A mostani traktorok csak a keskeny törzsű gépeket tudják kiszolgálni, de a bemutatón a Lufthansa és az IAI szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy megkezdik a széles törzsű gépek kiszolgálására fejlesztett verzió tesztjeit.

Miért volt szükség erre a fejlesztésre?

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) és az ENSZ légügyi szervezete (ICAO) közös előírása szerint a légi közlekedésben 2050-ig el kell érni, hogy a felére csökkenjen a károsanyag-kibocsátás a 2005-ös szinthez képest. A Lufthansa 1991-hez képest 36 százalékkal, 3,91 literre csökkentette az egy utasra vetített száz kilométerenként elégetett üzemanyag mennyiségét – tette hozzá ehhez Kay Kratky, a cég igazgatósági tagja.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK