Vécékkel világítanák ki a menekülttáborokat

drogteszt
Urine samples.
Vágólapra másolva!
Vizeletből termel energiát egy brit diákok által tesztelt illemhely, amelyet hamarosan menekülttáborok kivilágítására alkalmazhatnak.
Vágólapra másolva!

A fejlesztés a Nyugat-angliai Egyetem és az Oxfam globális segélyszervezet együttműködésének eredménye. Az eszköz élő mikrobákat hasznosít, amelyek a vizeletből táplálkoznak, és energiává alakítják azt.

Az Oxfam szervezet tájékoztatása szerint az első ilyen illemhelyet hat hónapon belül állíthatják fel egy menekülttáborban.

Vizeletből vennék az energiát Forrás: AFP/SPL

"Ez a technológia teljesen környezetbarát, mivel nincs szükség fosszilis energiahordozókra, és olyan hulladékot használ fel eredményesen, amely bőségesen rendelkezésre fog állni" - mondta Ioannis Ieropoulos, a Bristoli Bioenergia Központ igazgatója, a különleges toalettet fejlesztő csapat vezetője.

A kutató hozzátette: egy mikrobiális üzemanyagcellát nagyjából 1 fontból (423 forintból) lehet előállítani, és a kísérlethez épített tesztverzió sem került többe 600 fontnál (254 ezer forintnál).

"Ez komoly előny, hiszen ez a technológia, legalábbis elvben, örökkévaló" - hangsúlyozta. Az illemhely prototípusát az egyetem diákönkormányzatának bárja közelében helyezték el, így a diákok könnyedén tesztelhették. Az eredmény szerint a kísérleti eszköz elegendő áramot termelt egy villanykörte számára.

Mobiltelefont is töltöttek már fel vizelettel

Nem ez az első eset, hogy az emberi vizeletet használják energiaforrásként. 2013-ban a University of the West of England (UWE) és a University of Bristol kutatói szintén egy olyan megoldást fejlesztettek ki, amely kifejezetten hulladékanyagokból és szennyvízből képes hasznos energiát kinyerni. Az eszközzel annyira fel lehetett tölteni egy egyszerű Samsung mobiltelefont, hogy a telefonról el tudtak küldeni egy SMS-t, illetve egy rövid hívást is le tudtak bonyolítani.