A kertművelés mostantól nem csak a vidék kiváltsága

Kerthatár
Vágólapra másolva!
2600 négyzetméteren, 100 parcellával Budapest legnagyobb közösségi kertje jött létre a Magyar Telekom jóvoltából a Soroksári úton. A Kerthatár Közösségi Kertben a fővárosiak saját zöldséget és gyümölcsöt, gyógy- és fűszernövényeket termeszthetnek. 
Vágólapra másolva!

Budapest legnagyobb közösségi kertjét adta át a Magyar Telekom és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK). A Magyar Telekom – lakossági kezdeményezést felkarolva – a Soroksári út 166/a szám alatt lévő, használaton kívüli telkét engedte át a nagyvárosi kertészkedés céljára, így 2600 négyzetméteren összesen 100 parcellát alakítottak ki, ahol a környező kerületek lakói saját zöldséget és gyümölcsöt, gyógy- és fűszernövényeket termeszthetnek.

Az összefogásnak meglett az eredménye

A most átadott Kerthatár Közösségi Kertben 60 parcella már gazdára talált, így több család, mintegy 150 ember kezdte el megművelni a területet.

– hangsúlyozta Kertész Mónika, a Kortárs Építészeti Központ kurátora és a Közösségi kert programvezetője. „A városi kertészkedés különböző korú és hátterű embereket szervez közösségbe, akik egymás felé bizalommal fordulnak, ezzel is erősítve a támogató kapcsolatok kialakulását, megerősödését.”

Már elkezdődött az átadott területek művelése, melyet a nagyvállalatok közül a Magyar Telekom elsőként kezdeményezett az országban Fotó: Bielik István - Origo

„Innovatív vállalatok, civil szervezetek, önkormányzatok és a helyi közösségek összefogásának jól látható eredménye a már itthon is elinduló közösségi kertek mozgalma. Az összefogás ezen formája egy város fejlődéséhez jelentősen hozzájárul” – mondta Finta Sándor, főépítész. „A Magyar Telekom elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett, ezért nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre és a környezeti innovációra. Fontosnak tartjuk a fenntarthatóság eszmeiségének népszerűsítését, így azt is, hogy a mostanihoz hasonló kezdeményezések megjelenjenek az emberek mindennapjaiban” – nyilatkozta Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom Fenntarthatósági Központjának vezetője.

A már több magyarországi városban is megtalálható közösségi kertek ötlete Nyugat-Európából származik Fotó: Bielik István - Origo

Közösségi kertek Magyarországon ma már több városban is megtalálhatóak. Az első, mai értelemben vett közösségi kertek Nyugat-Európában, elsősorban Angliában, a II. világháborút követően, később az 1960-as évek mozgalmainak hatására születtek, amikor az élelmiszertermelés mellett a fő cél a közösségalkotás volt.

A Telekom a hazai vállalatok közül elsőként, még 2013-ban kezdeményezte, hogy üres telkein civil szervezetek közösségi kerteket hozzanak létre.

Tavaly a XI. kerületi Csárda utcában adott át a vállalat először földet használatra a saját ingatlana, épületei, irodái körüli területből a városlakóknak. A KÉK vállalta, hogy kézbe veszi, kialakítja a közösségi kerteket, és szakmailag végigkíséri, továbbfejleszti a területet művelő közösség munkáját, együttműködését.