Nagy a baj Közép-Ázsia gleccsereivel

Tien-san, gleccser
A Tien-san hegységben 7300 km2-t borít jég, melyből 6100 turkesztáni típusú gleccser ereszkedik le. A legjelentősebbek az Északi- és Déli-Inilcsek-gleccser, valamint a Péter-jégár
Vágólapra másolva!
A közép-ázsiai hegyek gleccserei négyszer gyorsabban olvadnak a világátlagnál, veszélyeztetve ezzel Üzbegisztántól Nyugat-Kínáig a mezőgazdaság és a vízenergia számára létfontosságú folyók létét.
Vágólapra másolva!

A német geotudományos kutatóintézet vezette kutatás szerint a 2050-es évekre a megmaradt jég fele eltűnhet, a régiót vízhiány fenyegeti.

A Tien-san, Közép-Ázsia legnagyobb, 2500 kilométeres hegyláncolata Kazahsztánt, Kirgizisztánt, Üzbegisztánt és Kína egyes részeit látja el vízzel. Mivel itt egyes időszakokban egyáltalán nem hullik csapadék,

a területek nagyban függnek a hegyekből érkező vizektől

- közölték hétfőn a kutatóintézet munkatársai.

Rekonstruálták a gleccserek kialakulását

A Daniel Farinotti, a svájci WSL központ kutatója által vezetett nemzetközi szakértői csoport először a gleccserek kialakulását rekonstruálta a Tien-san hegységben.

A Tien-san 2500 kilométeres hegyvonulatainak gleccserei négyszer gyorsabban olvadnak, mint a világátlag - ez számos ország vízellátását akadályozza Forrás: Flickr / Oleg Brovko

"Ehhez műholdas méréseket és glaciológiai modelleket kombináltunk, így a Tien-san minden egyes gleccserének fejlődését végigkövethettük" - mondta el Farinotti.

Évente öt gigatonna jeget veszítenek

A gleccserek évente mintegy öt gigatonna jeget veszítenek,

ez a vízmennyiség Svájc éves vízfelhasználásának a hatszorosa

- közölték a szakértők a Nature Geoscience című szaklapban. A jégtömeg térfogata az elmúlt ötven évben több mint egynegyedével csökkent, a gleccserek felszíne pedig csaknem háromezer négyzetkilométerrel.

Háromszorosára gyorsult az olvadás

A gleccserek eltűnése az 1970-es és 1980-as évek között a háromszorosára gyorsult.

A Tien-san név egyes vélemények szerint az „ég” jelentésű hsziungnu csilien szóra vezethető vissza, amelyet A történetíró feljegyzései című történeti munka említ. A mai kínai név jelentése: „mennyei hegység”, vagy égi hegység Forrás: Flickr / Mzximvs VdB

A tanulmány szerint ennek legfőbb oka a hőmérséklet emelkedése, különösen a nyári időszakban. A gleccserek évtizedeken át tárolják a vizet, a téli csapadékot nyáron olvadékvízként adják le.

A nyári hőmérséklet emelkedése végzetes lehet

Közép-Ázsiában ez azért kiemelten fontos, mert a téli hónapok nagyon szárazak, a hegyek pedig nagyon magasak. A gleccserek itt ezért elsősorban nyáron kapják a legtöbb csapadékot, a hőmérséklet emelkedése azonban fokozza az olvadást és csökkenti a gleccser vastagodásának lehetőségét. Mindezek a gleccserek eltűnéséhez vezethetnek - fejtette ki Farinotti.

A Tien-san hegységben 7300 km2-t borít jég, melyből 6100 turkesztáni típusú gleccser ereszkedik le. A legjelentősebbek az Északi- és Déli-Inilcsek-gleccser, valamint a Péter-jégár Forrás: Flickr / Mzximvs VdB

Viták a vízkészletek felett

Iszlam Karimov üzbég elnök 2012-ben kijelentette, hogy a közép-ázsiai vízkészlet feletti viták katonai konfliktussal fenyegetnek. Kirgizisztánnak a vízenergiához van szüksége a vízre, míg Üzbegisztán a vizet tárolni akarja, hogy a nyári időszakban a farmerek, például a gyapottermelők rendelkezésére bocsássa.