Vágólapra másolva!
Óceáni szemétgyűjtő tesztelését kezdik meg a héten az Északi-tengeren, hogy megvizsgálják, a százméteres, sorompószerű szerkezet prototípusa hogy bírja az erős viharokat.
Vágólapra másolva!

Az Ocean Cleanup alapítvány 21 éves holland elnöke, Boyan Slat még kamaszkorában rukkolt elő a passzív szemétgyűjtő ötletével és reményei szerint 2020-tól már a Csendes-óceán északi részén felgyülemlett hatalmas szeméttenger eltakarítására fogják használni az általa kidolgozott technológiát.

A szerkezet felső vonala a vízen lebeg, mintha sorompó lenne, víz alá nyúló része szűrő, amely felfogja a műanyaghulladékot. A szűrő V-alakba nyúlik a tengerfenék felé, ahol a csücskét rögzítik, a tengeri élőlények így át tudnak úszni alatta.

Az elképzelés szerint az áramlatok szép lassan a csücsökbe sodorják a szemetet. A szerkezet közepén lévő gyűjtőtorony ezután kiszűri az összegyűlt hulladékot és valamelyest fel is dolgozza, mielőtt azt hajóval kiviszik a szárazföldre. A szemét újrahasznosításával és a félig kész termékek közvetlen eladásával a rendszert teljesen önfenntartóvá akarják tenni - olvasható az Ocean Cleanup honlapján.

Forrás: Ocean Cleanup

Évente nyolcmillió tonna műanyaghulladék

Évente nagyjából nyolcmillió tonna műanyaghulladék kerül az óceánokba, rengeteg tengeri madár, emlős, tengeri teknős és egyéb teremtmény halálát okozva.

Jelenleg öt hatalmas szemétsziget lebeg a világtengerek felszínén, közülük a legnagyobb Hawaii és Kalifornia között található.

Az Ocean Cleanuppal elméletileg tíz év alatt fel lehetne számolni a nagy csendes-óceáni szemétsziget csaknem felét.

Az ötven mérnököt és kutatót foglalkoztató alapítvány 1,5 millió euró (471 millió forint) támogatást kapott a holland kormánytól, a Boskalis nevű vállalattól és egy névtelen adományozótól a prototípus elkészítésére.