Kína és az Egyesült Államok ratifikálta a párizsi klímaegyezményt

COP21, klímacsúcs
150 ország vezetője gyűlt össze, hogy megoldást találjon a globális felmelegedés problémájára
Vágólapra másolva!
Kína és az USA - a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátói - szombaton bejelentették, hogy törvényhozásuk ratifikálta a tavaly decemberben tető alá hozott párizsi klímamegállapodást.
Vágólapra másolva!

A lépés nagy lendületet ad azoknak az erőfeszítéseknek, hogy a dokumentum még az év vége előtt hatályba lépjen, olvasható a BBC-n.

A tavaly december 12-én, a párizsi klímakonferencián 195 ország közreműködésével megszületett keretmegállapodás megerősíti azt a célkitűzést, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.

A 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetállamok kérése volt, amelyet több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, valamint az Egyesült Államok is támogattak.

Forrás: AFP/Loic Venance

Az USA is aláírta

Először Kína jelentette be szombaton a megállapodás ratifikálását, majd miután Barack Obama amerikai elnök megérkezett Hangcsouba, a G20-csúcstalálkozó helyszínére, Hszi Csin-ping kínai elnökkel együtt ünnepélyesen közölték, hogy mindkét ország megtette ezt.

Obama azt mondta: a megállapodás "messze a legjobb megoldás" a föld megmentésére. "Ez nem egy olyan küzdelem, amelyet bármelyik ország - bármilyen hatalmas is - egyedül meg tud vívni. Lehet, hogy majd egy nap úgy gondoljuk: ez volt az a pillanat, amikor végre eldöntöttük, hogy megmentjük a bolygónkat." Hszi pedig azt mondta: reméli, hogy bejelentésük más országokat is a ratifikálásra sarkall.

A két ország felelős a világ szén-dioxid-kibocsátásának közel 40 százalékáért.

A párizsi klímamegállapodás csak akkor lép hatályba, ha ratifikálja legalább 55 ország, amelyek együttesen a globális felmelegedésért felelős gázok 55 százalékát bocsátják ki. Kína és az USA előtt eddig 23 ország ratifikálta a dokumentumot, köztük Magyarország - Európában elsőként.