Gyógyulgat a Nagy-korallzátony

Desert
A Nagy Ausztrál Korallzátony részlete. Az emelkedő hőmérséklet miatt a tengervíz is melegebbé válik, ami a korallok "kifehéredésével" azaz pusztulásával jár együtt
Vágólapra másolva!
Szinte teljesen felépült a valaha tapasztalt legpusztítóbb korallfehéredésből a Nagy-korallzátony egyik legnépszerűbb területe, az Agincourt-zátony.
Vágólapra másolva!

A korallzátonyhoz túrákat szervező Quicksilver Group által szeptember 2-án készített videó szerint a gyógyulás megkezdődött a Port Douglas közelében lévő zátonynál a hat hónappal ezelőtti fehéredés után. Doug Baird, a társaság környezetvédelmi igazgatója szerint a zátony egészséges, a vízminőség kiváló.

Roger Beeden, a Nagy-korallzátony Tengeri Park hatósága turisztikai igazgatóságának vezetője azonban óvakodik attól, hogy kijelentsék, a zátony felgyógyult. Mint elmondta, októberre tervezik a változások vizsgálatát, az élőlények túlélési arányának megállapítását. Beeden szerint a területen belül változó lehet a korallok gyógyulásának mértéke, ez jórészt attól függ, hogy egy-egy helyet mekkora terhelés ért.

A Nagy Ausztrál Korallzátony részlete. Az emelkedő hőmérséklet miatt a tengervíz is melegebbé válik, ami a korallok "kifehéredésével", azaz pusztulásával jár együtt Forrás: Getty Images/Flickr RF/Daniel Osterkamp

"A legjobban alkalmazkodó korallzátonyokon ideális körülmények között a kifehéredett korallok hetek, hónapok alatt visszanyerhetik színüket, ha a víz hőmérséklete ismét normalizálódik. Ugyanakkor, ha hosszú időn át rossz a vízminőség, vagy más károsító tényezők jelentkeznek, nem valószínű az ilyen gyors felgyógyulás" - mondta a szakértő.

Mitől fehérednek a korallok?

A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása: amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek, és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk. Ha a folyamat hosszan tart, a korallok elpusztulnak, ami súlyos csapást jelent a korallzátonyok körül élő halakra és közvetve az emberekre is.

A globális korallfehéredést a ciklikusan jelentkező, az elmúlt évben szélsőségesen erős El Nino jelenség váltotta ki, amely sok óceáni térségben felmelegítette a vizet.