Vladimir Nabokovot legtöbben íróként ismerjük, pedig a Lolita szerzője szenvedélyes lepke-szakértő is volt. 1945-ben állt elő evolúciós elméletével, amely szerint az általa vizsgált lepkecsoport Ázsiából érkezett volna Amerikába. Akkoriban nem sokat foglalkoztak felfedezésével, de az utóbbi évek genetikai kutatásai bebizonyították, hogy Nabokov teóriája helyes volt. Nabokov interjúiban elmondja, ha családjának nem kell elmenekülni az orosz forradalom elől, ő a lepke-kutatásnak szentelte volna az életét. Második regényéért kapott honoráriumból a Pireneusokba utazott pillangókat gyűjteni. Később az Államokban dolgozott a New York-i Természettudományi Múzeumban és a Zoológiai Múzeumban is. Érdekesség, hogy az egyik kutatócsapat munkájában, amely fél évszázaddal Nabokov elmélete után igazolta helyességét, egy magyar tudós is részt vett: Bálint Zsolt, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum muzeológusa. A genetikai vizsgálatok után a kutatók azt találták, hogy Nabokov még azt is eltalálta, hogy a lepkék öt hullámban érkeztek az amerikai kontinensre. (Nabokov lepkéiről itt még többet olvashatsz.) Magyarul két könyve is megjelenik az írónak a következő hónapokban: februárban jön a Másenyka, Nabokov első regénye, márciusban pedig a sok vitát kiváltó utolsó, befejezetlen regény, a Laura.