[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW
Chuck Palahniukregénykritikaamerikai irodalom
2010. november. 15.
Gyerekvers, amivel ölni lehet

Állatkínzás, zajártalom, szómágia, varázslat, gyerekhalál, boszorkányság, nekrofília és a szabad akarat - az új Palahniuk-könyv, az Altató hívószavai. Chuck Palahniuk az egyik legjobban hájpolt amerikai szerző - hát ebből a könyvből nem derül ki, miért.

Chuck Palahniuk: Altató, Cartaphilus, 2010, 276 oldal, 3000 Ft (ford.: Totth Benedek)

Chuck Palahniuk, akit az 1996-os Harcosok klubja  óta az ügyeletes tabudöntögető író-fenegyerekként tartanak számon, édesapja brutális meggyilkolását dolgozta fel ennek a regénynek a megírásával. Ez a háttértörténet némileg magyarázatot is ad az Altató zavaros őrületére, ami itt mintha még Palahniukhoz képest is szokatlan méreteket öltene.

Az Altató főszereplője egy Carl Streator nevű újságíró, aki nagyon nehezen viseli el a környező világot - ahogy ő ismételgeti állandóan: az ingerfüggők és a figyelemfóbiások világát. Cikksorozatot kell írnia a titkozatos csecsemőhalálozásokról, és a téma egyre inkább uralni kezdi az életét. Az az elmélete, hogy egy afrikai gyermekmondóka a kulcs: szinte mindegyik gyerek mellett éppen ennél a versnél volt nyitva a könyv.

Palahniuk szófukar-nihilista stílusáért illik odalenni, tényleg nem ír rosszul, sokszor szórakoztató, groteszk és vicces, de néha idegesítően szókimondó és zavarba ejtően didaktikus. Ez a regény egyik legnagyobb gyengesége, mindent túlrajzol, mindent szájba rág - semmit sem bíz az olvasóra.

Adott egy ötlet, ami eredetinek ugyan nem nevezhető, de azért nem rossz: van egy régi mondóka, amelynek elmondásával gyilkolni lehet. A főhős először megpróbálja áttekinteni a dolog etikáját, sorozatgyilkosokat tanulmányoz, még a bécsi Halál Angyalának bűnlajstromát is átnyálazza. Aztán ráérez a dolog ízére, mondhatni spontán kezd gyilkolni, még ki sem mondja, már meg is történik. Így aztán csak úgy hullanak körülötte az emberek, mint a legyek. Ahogy szép lassan fény derül rá, a mondóka nem mostanában indult diadalútjára, hiszen például a főhős felesége és gyermeke is ennek köszönhetően haltak meg.

A kiégett, kissé le is züllött, gyökértelen, társtalan fickóhoz társul egy kiöregedett, rózsaszín hajú Barbie baba-szerű hölgyemény. De ők ketten még nincsenek elegen, hogy körbeautózzák Amerikát (a könyvtárakat járva!). Melléjük kerül még egy Mona nevű rasztahajú ártatlan boszorkány és a pasija, aki csak Osztriga néven szerepel a regényben. Osztriga maga a két lábon járó lelkiismeret: húst nem eszik, lévén lelkes állatvédő, emellett állandóan a biodiverzitáson aggódik - bár a megélhetésével kapcsolatban nincsenek skrupulusai. Ha még mindez nem lenne elég, belekeveredik a történetbe egy Nash nevű nekrofil mentős - hogy mit keres itt és mi a szerepe, végig nem derült ki számomra.

A kezdeti, tiszta, "ha elveszted szeretteid, kösd le magad, és készíts Tiffany-lámpát!"-gondolathoz képest a végére oly mértékben összezavarodnak a dolgok és válik szürreálissá a történet, hogy csak lesünk. Ott kezdődik, hogy a mondóka utáni hajsza során elkezdenek keresni egy feltételezett Varázskönyvet. (Korábban az Árnyak könyvét keresték, mint a mondóka forrását, de a végére ez a szál teljesen elhal.) De hogy hogy nem, kiderül, hogy ez az ominózus könyv, a könyvek könyve, amelyben minden benne van, az út során mindvégig ott volt velük. És e könyv segítségével megtanulhatnak repülni, a másik testét megszállni, beköltözni a másik lelkének helyére, és így akár az öngyilkosságra is rávenni azt, akinek az esze ágában sincs véget vetni az életének. A legutolsó, csúcsjelenet teszi fel az i-re a pontot. Úgy érezzük, ezt már nem lehet fokozni.


Jolsvai Júlia

ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a