[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW
képregénykrimiregénymacskakritikabirkamackóAgave KiadóBlacksad
2010. december. 7.
Kisállatok akcióban

Az Agavénál most jelent meg A halállista című regény, amely formabontó felépítése és szokatlan szereplői segítségével rázza fel a hagyományos krimirajongókat. Gyilkosság és nyomozás itt is van - de a detektív egy kitömött medve, aki plüsstársai segítségével jár utána az igazságnak. Erről jutott eszünkbe, hogy van még néhány olyan krimi, amelyben állatok: macska, birka és teddy maci ered a bűn nyomába. Mindegyik sztori máshogy lóg ki a sorból, de az tuti, hogy izgalom nélkül nem maradunk.

Akif Pirincci: Bársonytalpon oson a halál, Magyar Könyvklub, 1995, 256 oldal (ford. Sárközy Elga)

Akif Pirincci: Bársonytalpon oson a halál

Miről szól? Kisvárosi négylábúak kinyírása, tudálékos állat-nyomozóval a főszerepben.
Miért más? A krimielemek mellett horror- és sci-fi-jelenetek is helyet kaptak.

Valószínűleg valamilyen titkos agydaganata lehet Gusztávnak, a nagydarab, lassú felfogású hobbitörténésznek - csak ez lehet az oka annak, hogy képes volt beköltözni egy rogyadozó épületbe. De ha a gazda így döntött, kénytelen az állatkája, Félix is elkísérni őt az amúgy "idillire pucovált középosztály-környékre", ahol a "kertitörpe-horrorpanoptikum" szinte mindegyik kertben jelen van. 

Csakhogy Félix nem élvezheti a középkorú kisállatok kiváltságos helyzetét a pihe-puha fekhelyén elnyúlva, mivel a kertben egy fajtársa vérbefagyott tetemére bukkan. A környékbeliek szinte rá se hederítenek, ezért kénytelen főhősünk utánajárni az ügynek, ha meg szeretné óvni a saját testi épségét - ugyanis a hulla egy párzásra induló hím volt, pont, mint Félix. A holttestek száma pedig egyre nő - a titkokkal együtt, melyek megfejtéséhez a nyomozónak hol a padláson kell bujkálnia a többiek elől, hol titkos föld alatti termekben kell kerülgetnie a mumifikálódott csontvázakat. A történet alakulását akár még Dan Brown is megirigyelhetné, ugyanis stilizált nyomozás helyett titkos szektába és állatkísérletektől bűzlő laborba vezet a főszereplő útja.

A kultikussá vált könyvben nem egy állatbőrbe bújt Poirot a főszereplő, hanem az átlagnál okosabb kandúr. Feltűnt, hogy eddig nem is jeleztem, milyen állatról van szó? Nem véletlen, ugyanis a kötet fülszövegén és az érdekességekben gazdag függelékén kívül Pirincci egyszer sem nevezte meg, milyen állatról írt. Persze a leírások alapján hamar kitalálhatjuk - csakhogy itt nem tündi-bündi kiscicákról van szó, hanem a másik nyakának ugró és szigorú hierarchiában élő kandúrokról. 

Aki ódzkodik az emberi tulajdonságokkal felruházott állatoktól, megnyugtatom, hogy a kötetben a macskák nem hordanak nadrágot, és nem is értik az emberi beszédet. A leírásokban viszont olyan, mintha egy négylábú érzékszervei, félhomályban is éles látása, a legkisebb rezdüléseket is érzékelő füle által tapasztalnánk a dolgokat - de azt, hogy mi történik, egy ember szájából hallanánk. Néhol átlagembert is megszégyenítő kifejezésekkel tarkított Félix története, ami kizökkentheti az olvasót és megzavarhatja az értelmezést: most egy macska beszél, vagy egy ember? Ha egy macska, hogy van tisztában olyan kifejezésekkel, melyeknek filozófiai előzményük van? 

Ettől a zavaró tényezőtől eltekintve viszont kezdésnek nem is olyan rossz - a kidolgozott jellemek és a macskákról szóló érdekességek ellensúlyozzák az elbénázott hangnemet.

Kattintanivaló: A regényből készült német rajzfilm (Felidae, Karmok harca) angolul

+ + +

Athenaeum 2000 Könyvkiadó, 2007, 342 oldal, 2.890 Ft (ford. Fodor Zsuzsa)

Leonie Swann: Glennkill

Miről szól? A birkák juhászuk gyilkosa után nyomoznak.
Miért más? Humora és a számunkra egyértelmű jelenségek megkérdőjelezése miatt.

Egy reggel a birkák szokatlanul hideg és élettelen állapotban találták meg a juhászukat. Valószínűleg abba az ásóba halt bele, ami a testébe fúródott. Az állatok első rémületükben a világ minden irányába futottak volna szét "most ki hoz nekünk szénát?!" "farkas! farkas!"-t bégetve, ha nincs Miss Maple, Glennkill legokosabb birkája, aki meggyőzi őket, hogy akármilyen gonosz is egy farkas, nem képes ásót döfni valakibe. Márpedig a juhászból kétségtelenül egy ilyen eszköz áll ki.

Még szerencse, hogy a juhász nemcsak szerelmes regényeket és birkabetegségekről szóló könyveket (brr!) olvasott fel nekik, hanem krimit is, így legalább van valami elképzelésük arról, hogyan kezdjenek bele a bűntény felgöngyölítésébe. A feladat: megtalálni az elkövetőt, és minél több bizonyítékot szerezni ellene. Ügyelniük kell azonban arra, hogy természetesen viselkedjenek, azaz szétszóródva legeljenek, nehogy gyanút fogjanak a holttest körül álldogáló falusiak. Persze kit érdekel néhány élénken figyelő birka? Szinte senkit, így könnyedén ki tudják hallgatni az emberek beszélgetéseit, és az éj leple alatt be tudnak osonni a faluba, hogy összerakják az egyre sötétebbé váló ügyet.

Birkarambó és akcióban dús jelenetek nincsenek - helyette nevetés és az írónő sajátos gondolkodására való rácsodálkozás van. Hogy csak egy példát említsek: a hórihorgas alak neve úgy derült ki, hogy amikor az egyik birka a férfi házában, a falu legmagasabb, csúcsos tetejű épületében járt, a nagyorrú úgy fogadta vendégeit, hogy "Köszöntelek bennőtöket Isten házában". Tehát Istennek hívják. Valószínűleg valami nagy ember lehet, mert a többiek térdre borulnak előtte, és állandóan azt mondta, hogy ő mindent tud. Ráadásul olyan kertje van, amiben nem zöldséget termeszt, hanem az öregség- és halálszag alapján valami teljesen más dolgot.

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy csökken a vicces megoldások száma, és úgy bonyolódik a történet. Ami talán nem is baj, mert ha hozzászoktunk Swann humorához, egy idő után lehet, hogy erőltetettnek éreznénk. Az új személyek felbukkanásával, a falubeliek megismerésével azonban könnyű elveszteni a fonalat - még szerencse, hogy a birkák beazonosításához kézhez kapunk egy olyan listát, amelyen a nevek mellett a legjellegzetesebb tulajdonságuk is fel van jegyezve. 

Aki más szemszögből szeretne a világra tekinteni, aki egy jót szeretne nevetni, aki izgalomra vágyik, és aki hisz abban, hogy a birkák bárányfelhővé tudnak változni, annak ajánlom a könyvet. Biztosan nem fog benne csalódni.

+ + +

Juan Díaz Canales - Juanjo Guarnido: Blacksad (magyarul nincs)

Juan Díaz Canales - Juanjo Guarnido: Blacksad

Miről szól? A titokzatos magánnyomozó legyőzi a gonoszokat, és meghódítja a nők szívét.
Miért más? Mert képregény, illetve mert az 1950-es évek Amerikájában játszódik.

Amikor a csajok még meghódítható, bögyös-faros Nők voltak, nem anorexiás libák; amikor a férfiak nem a szoláriumozott bőrükkel, hanem a félmosolyukkal hódítottak; amikor az autók a formáikkal még el tudták varázsolni a kispolgárok szívét, na akkor játszódik a Blacksad. Blacksad a főhős, és Blacksad a könyv címe is. És hiába a csodás nők és az 1950-es évekbeli Amerika, a lehetőségek hazája, feketeség borít mindent és mindenkit. Gyerekrablás, Ku-Klux-Klános kivégzések és titokzatos gyilkosságok pettyezik be a nagyhatalom amúgy makulátlannak tetsző hírnevét.

A kötetben található három sztori tipikus hardboiled bűnügyi történet: a ballonkabátos, távolságtartó, de sármos nyomozó fellép a társadalmi rendet fenyegető gonosz ellen, és kideríti az igazságot. Szűkszavú kommentek, akciódús jelenetek, szex és izgalom - mindez a legtöbb, magára valamit adó bűnügyi regényben jelen van. Csakhogy a Blacksad-ben antropomorf állatok játsszák a főszerepet, vagyis olyan, mintha állatfejű emberekről olvasnánk. Ugyanúgy éreznek, szeretnek, gyűlölnek és izgulnak, mint mi. Azonban a főszereplő fekete macska, a professzor bagoly, a kocsmáros disznó, a Ku-Klux-Klán tagok hófehér sarki állatok, az elnök pedig fehérfejű rétisas. Klasszikus figurákkal van tele a kötet, viszont olyan gyönyörű körítéssel tálalva, amely után a legínyencebb képregényfogyasztók is megnyalhatják mind a tíz ujjukat.

Ugyanis a Blacksad képregény. De nem akármilyen, mivel egy történet körülbelül két-három évig készült, és ez meg is látszik mindegyik képkockáján. Guarnido hihetetlenül tehetségesen adta vissza nemcsak a korabeli hangulatot, hanem a szereplők érzelmeit is - a varjú halálba szenderülésekor elérzékenyülünk, az akciójelenetekkor viszont megnő a pulzus, és gyorsabban kapkodjuk a levegőt. Az ilyen minőségű rajzokért még azt is megértjük, hogy a harmadik történet végén nyitva marad a sztori, és várhatjuk a következő epizódot - amely még csak most jelent meg Franciaországban.

A Blacksad egyetlen szépséghibája, hogy nem kapható magyarul, bár évek óta rebesgetik, hogy az egyik könyvkiadó gondolkozik a hazai kiadáson. Azt üzenem nekik, hogy ha ezt nem fogják imádni az olvasók, akkor semmit. Mocskos történet, különleges szereplők és esztétikai orgazmust okozó képek - kell ennél több?

+ + +

Tim Davys: A halállista, Agave Könyvek, 2010, 304 oldal, 2384 Ft (ford. Varga Bálint)

Tim Davys: A halállista

Miről szól? A plüssmedvének különleges feladatot kell teljesítenie az asszonya életben maradásáért.
Miért más? Sajátos társadalom és egyedi mesélés jellemzi.

Tudjuk, hogy a plüssállatok nem születnek és nem is halnak meg. Viszont valahol csak gyártják őket, és el is tűnnek a föld színéről - Davys meséje szerint, amint lekerülnek a futószalagról, összegyűjti őket egy zöld teherautó, és a Kölyöklistán szereplő nevek szerint leszállítják őket a kérelmező családokhoz. Nem nőnek, szivaccsal vannak kitömve, mégis gondolkoznak, és egyéni döntésekre képesek. Ők is ugyanúgy tengetik a napjukat, iskolába járnak és dolgoznak a plüssálatokkal benépesített Mollisonvárosban, akárcsak mi. De amikor az istenük, Magnus úgy dönt, hogy eleget töltöttek az élők között, a Halállistára kerül a nevük, és beállít értük egy piros autó. A legenda szerint. Ugyanis nincs rá tanú, hogy létezne ilyen lista.

Medve Eriknek azonban nincs lehetősége, hogy ezen töprengjen: régi főnöke, Galamb Miklós megfenyegette, hogy ha nem húzza ki a nevét a listáról, búcsút inthet a feleségének és a tökéletes családi életének. A plüssmedve nem tehet mást, mint összegyűjti a régi brancs tagjait, és valóságos hadjáratot indít a Halállista módosítása érdekében.

Mielőtt nagyon megsajnálnák Eriket és a többi, ártatlannak tűnő bandatagot, az ismerőseik elmesélése alapján képet kapunk a sötétebb énjükről. A medvéről az eltávolodott ikertestvére beszél, a homoszexuális antilopról áldozata, a magas rangban dolgozó kígyóról pedig egy kisemmizett költőjelölt. Az olvasó eldöntheti, kinek hisz: a visszaemlékező, csalódott mellékszereplőknek vagy a küszködő főhősöknek.

Talán egy kicsit túlságosan is sokat akart Davys belezsúfolni a kötetbe, ezért fogyott el a lendület a történet végére. Maffiázás, családtörténet, sajátos társadalom-leírás, egyéni sorsok taglalása - és mindez részletesen kidolgozva. A súlyozása is rossz: a háttértörténetek számomra sokkal érdekesebbek voltak, mint maga a fővonal. Nem feltétlenül azért, mert a Halállista kézre kerítése viszonylag egyszerűen zajlott, hanem mert a visszaemlékezések többrétegűek és változatosabb stílusúak. Ráadásul a csattanó már nem csetten akkorát, mert ilyen végkifejletről már máshol is, többek között a Blacksad-ben is olvashattunk.

A plüssállatok nem cuki nyuszikák és nem is ölelgetnivaló macikák, hanem ölni képes állatok, akik bármit megtesznek a céljuk érdekében. Viszont nehéz őket elképzelni gépfegyverrel a kezükben, dühvel a szemükben - nem is ártott volna, ha az író többet dolgozik a hihetőségen. Így a mese csak mese marad.


NatashaK

ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a