[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW
Alan MooreNeil GaimanképregénykritikaSandman
2010. december. 8.
Modern Grimm-mesék Neil Gaimantől

Neil Gaiman a modern kor Grimmje: akár regényt ír, akár képregényt, aprólékosan kidolgozott meseszerű fantáziavilága seperc alatt beszippant. A Cartaphilus tavaly kezdte el kiadni Gaiman tízkötetes képregénysorozatát, a Sandmant. Eddig kettő jelent meg belőle magyarul, a decemberi Hungarocomixra jön a harmadik. Nem a legszebb képregény a világon, de a sztori annyira lehengerlő, hogy simán elfeledteti a rajzok esetlenségét. A megszemélyesített Álom kalandjai elképesztő csűrcsavarokkal.

Forrás: Sandman

Csalóka képregény a Sandman. Első pillantásra nehéz megszeretni: kidolgozatlannak tűnnek a rajzok, a rémisztő alakokkal teletűzdelt, sötét tónusú oldalak pedig inkább taszítják, mint vonzzák a tekintetet (itt nézhetsz képeket). A köteteket lapozgatva azonban előbb-utóbb mindenki rádöbben, hogy Sandman a világ egyik legjobb képregénysorozata. Simán ott a helye a képregények képregényének tartott Watchmen mellett a dobogón.

Alan Moore a Watchmen-ben azt próbálgatta, alkalmas-e a képregény arra, hogy olyan mélységben mutasson be egy történetet és karaktereket, amilyenre eddig csak a film vagy a szépirodalom volt képes. Moore köpönyegéből az 1980-as években egy olyan, főként baloldali beállítottságú brit írónemzedék bukkant elő, amelynek tagjai alapjaiban forgatták fel az amerikai képregényt. Közéjük tartozott a Hunter S. Thompson-féle szubjektív újságírásnak emléket állító Warren Ellis (Transmetropolitan), a kereszténységet kigúnyoló Garth Ennis (Preacher), vagy a megfáradt szuperhőskaraktereket újraértelmező Grant Morrison, akinek a munkáin (Doom Patrol, Arkham Elmegyógyintézet) leginkább a drogmámor érződik.

Neil Gaiman: Az álmok fejedelme 1. (Prelűdök és noktürnök), Cartaphilus, 2009, 240 oldal, 4480 Ft (ford. Totth Benedek)

Az írónemzedék legnagyobb különce Neil Gaiman, aki társadalomkritika helyett inkább mesés mítoszokat teremt, méghozzá olyan lebilincselően, hogy az olvasó képtelen kivonni magát a hatása alól. Gaiman azon kevés írók közé tartozik, akik számára teljesen mindegy, hogy regényben (Amerikai istenek, Sosehol, Csillagpor) vagy a képregények (Sandman, Death, Violent Cases) oldalain meséli el a történeteit, azok modernkori Grimm-mesékkel érnek fel.

Gaiman előszeretettel játszadozik istenszerű lényekkel, ilyen a Sandman címszereplője is, az Álmok királya. A cím arra utal - a Sandman jelentése: Homokember -, hogy az angolszász kultúrkörben az Álom úgy szenderíti álomba az embereket, hogy homokot szór a szemükbe. Persze Gaiman képzelete nem állt meg itt, megalkotta az úgynevezett Végtelenek egész családját: az Álom mellett közéjük tartozik a Halál, a Vágy, a Végzet, a Pusztítás, a Delírium és a Kétségbeesés (angolul jobban ki van találva a csapat, mindnek "d"-vel kezdődik a neve: Dream, Death, Desire, Destiny, Destruction, Delirium, Despair). Az egyik kötethez írt előszavában azt is megmagyarázta, miért nem istenek ők: "az istenek meghalnak, ha a híveik nincsenek többé, a Végtelenek még akkor is itt lesznek, amikor az utolsó isten is átkel a halál birodalmán, s belép a nemlétbe".

Neil Gaiman: Az álmok fejedelme 2. (A babaház), Cartaphilus, 2010, 230 oldal, 4480 Ft (ford. Totth Benedek)

A Sandman története 1916-ben indul, amikor egy titokzatos szekta meg akarja idézni és foglyul akarja ejteni a neccharisnyás gót lányként ábrázolt, Mary Poppins-rajongó Halált. Tévedésből egy sápadt arcú, kócos hajú, fekete ruhát viselő férfit, az Álmot csalják tőrbe. A több évtizedes raboskodás alatt darabokra hullik a birodalma, és a világban titokzatos álomkór tör ki: aki megbetegszik, soha többé nem ébred fel, vagy képtelen lesz elaludni. Miután kiszabadul, kénytelen mindent újjáépíteni, visszaszerezni a kormányzáshoz szükséges eszközeit, begyűjteni az olyan meglógott, megszemélyesített álmokat, mint amilyen a rémálmokért felelős Korinthoszi. Innen indul a sorozat, amely először füzetekben látott napvilágot hetvenőt részben, majd később tíz kötetbe gyűjtve nyomták ki újra.

A Sandman különlegessége, hogy a képregény nem egy természetfeletti lényt - mint például Pókember, Superman - állít az általunk ismert világ középpontjába, hanem egy önálló, titokzatos, zavaros világot épít fel. Őrült figurák, homályos mondatok bukkannak fel, előfordul, hogy nem egyértelmű, mi mit is jelent pontosan. A közös nevezőt legtöbbször az elfojtás, az emberi elme sötét oldala jelenti, amelyeket az Álom megpróbál keretek között tartani. Ráadásul Gaiman mondatai erősen rájátszanak a különféle képzettársításokra is, a szöveg néha köszönő viszonyban sincs a rajzokkal. Ezek ellenére a képregény mégsem veszíti el az olvasót, sőt egyre jobban magához láncolja, és türelmetlenebbé teszi, hogy mi sül ki az egészből.

Neil Gaiman: Az álmok fejedelme 3. (Álomország), Cartaphilus, 2010, 160 oldal, 3380 Ft (ford. Totth Benedek)
 

Az első köteten (Prelűdök és noktürnök alcímmel jelent meg) még érződik, hogy Gaiman keresi a stílusát, például a DC kiadó szereplőit (Constantint, az Igazság Ligából a Marsi Vadászt, a szabadulóművész Scott Free-t) használja mankónak, a második kötetben (A babaház) azonban tökéletesen elkapja a fonalat. Tucatszám jönnek az olyan történetek, mint például a sorozatgyilkosok konferenciája, ahol a részvevők a leghétköznapibb dologként csevegnek a gyilkolásról, vagy a reményt vesztett Álom egy napja, akit nővére, a Halál vigasztal. A lazán összefüggő történeteknek nincs erkölcsi tanulsága, csattanója, inkább a meseszövés teszi páratlanná, ahogy a történetek önmagukba visszakanyarodnak, vagy füzetekkel később nyerik el értelmüket.

A sorozatnak nincs egységes vizualitása, a füzeteket ugyanis több rajzoló illusztrálta, sajnos eltérő minőségben. A Sandman-nek egyértelműen nem a rajz az erőssége, hanem Neil Gaiman elképesztő fantáziája. A képi megoldások ennek ellenére többször is meglepően erősek (itt nézegethetsz képeket). Ilyen például az a jelenet, amikor az egyik szereplő elalszik: a vízszintesen egymást követő képkockák irányt váltanak, és el kell fordítanunk a könyvet, hogy követni tudjuk a történtet. Epizódokkal később, egy másik oldalon pedig az látható, hogy egy női arc mozaikszerű képkockákra esik, a kockákon pedig egy sorozatgyilkos beszél arról, miért imád nőket darabolni. A füzetek borítóját tervező Dave McKean viszont mindenért pótolja az olvasót, fényképekből, grafikákból, fény-árnyék játékokból álló montázsainak talán a képregény-történelem legszebb borítóit köszönhetjük.

Nézegetnivaló: Képek a képregényből

Forrás: Sandman


Szabó András

ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a