[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW
Rubin Szilárdkritikamagyar irodalomregény
2010. december. 28.
Egy felfedezésre váró magyar író

Kertész Imre Nobel-díja óta közhely, hogy a külföld - főleg a németek - hamarabb fedezik fel a magyar írók értékeit, mint mi magunk. A másik példa erre Rubin Szilárd, akit a németek Scott Fitzgeraldhoz hasonlítgatnak, nálunk viszont meg kellett halnia ahhoz, hogy neve a köztudatba kerüljön. Az idén áprilisban elhunyt író most újra kiadott Csirkejáték című kisregényét olvastuk.

Rubin Szilárd: Csirkejáték, Magvető, 2010, 216 oldal, 2490 Ft

A könyv címét adó "csirkejáték" az amerikai fiatalok filmekből jól ismert bátorságpróbája, amiben a tét az, hogy a versengő felek közül ki rántja félre később a kormányt az egymás felé száguldó autók vezetői közül, vagy ki ugrik ki később a szakadék felé rohanó kocsiból. A Csirkejáték című regény szerelmes főhőse ezt a játékot játssza a negyvenes-ötvenes évek Magyarországán. Ellenfele nem a rendszer vagy egy szerelmi vetélytárs, hanem önmaga sötétebbik énje.

A Csirkejáték  egy elfeledett (más olvasatban: önkéntes száműzetésbe vonult) szerző jelentős műve, melynek értékeit, úgy tűnik, előbb fedezte fel a nagyközönség Németországban, mint itthon. Rubin Szilárd még megérhette, hogy német kritikusai tehetségét a világirodalom legnagyobbjaihoz mérik, a hazai olvasók nagy része azonban már csak holtában talált rá. 

Rubin Szilárd 2010 áprilisában hunyt el, életének 83. évében. Neve azóta kb. annyiszor szerepelt az irodalmi lapok méltatásaiban, mint több mint fél évszázados írói pályája alatt összesen. Együtt is sokkal kevesebbszer, mint amennyit érdemelne. Személyére, legfőképp pedig Csirkejáték című regényére hiába hívta fel menetrendszerűen minden évtizedben a figyelmet valaki (Pilinszky János, Szentkuthy Miklós, Földényi F. László, Esterházy Péter, Keresztesi József), megmaradt kevesek maradandó élményének. Soha nem lett a kánon része, ami azért is furcsa, mert közben mindvégig az volt, még ha a kánon meghatározó alakjai és maga a szerző sem vettek erről tudomást. Sorsa a "magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan" klasszikus citátum maradéktalan beteljesedése.

Költőként indult, az Újhold köréhez tartozott, akárcsak a már említett Pilinszky vagy Szabó Magda és Nemes Nagy Ágnes. 1948 után fordult fokozatosan a próza felé. Az ötvenes években írt egy kétkötetes családregényt (a Földobott kő 1952-ben jelent meg, a Szélvert porták 1956-ban), mely a 19. század végétől a 20. század közepéig kíséri végig egy mohácsi család történetét, műfaja a szocreálhoz áll a legközelebb. Két további könyve vállaltan ponyva: 1953-ban publikálta a Partizánok a szigeten című művet, húsz évvel később pedig a Mulatság a farkasveremben című Albatrosz-sorozatos kémelhárítós-akciós krimit. A kettő között félidőben, 1963-ban jelent az életmű kimagaslóan legjobb darabja, a Csirkejáték, melyet az utóbbi hónapokban egyre többen emlegetnek a 20. századi magyar próza egyik csúcspontjaként is.

A számos önéletrajzi elemre épített kisregény épp oly zavarba ejtő, mint a szerző alig néhány kötetes, ám annál eklektikusabb életműve. A negyvenes évek végén, ötvenes évek elején játszódik, főszereplője a talán túlságosan is beszélő nevű Angyal Attila, akit kamaszosan bizonytalan és öntudatos pályakezdő íróként ismerünk meg az első oldalakon. A Csirkejáték az ő szerelmi története - bár, aki a szenvedély nem önként vállalt tárgyaként átélt már valami hasonlót, talán szívesebben foglalná össze egy érzelmileg éretlen ember megtébolyodásaként a cselekményt. A másik fél jelen esetben egy deklasszálódott gyógyszerészfamília sarja, Carletter Orsolya, aki egyszerűen csak korábban jut el a szerelemtől a közönyig, majd a gyűlöletig, mint a saját érzéseibe és fiatalságába belezavarodó társa. Minden konfliktus, minden indulat és önkínzás ennek a hétköznapi helyzetnek a folyománya.

A Csirkejáték  egy botrányos kapcsolat krónikája, melynek mindenekelőtt a főszereplője botrányos - legkésőbb a történet felétől viszolyogtam tőle. Az író nagy trükkje, hogy ugyanakkor Orsolya, a feleség nem lesz rokonszenvesebb, nem nyeri el az áldozatoknak általában kijáró olvasói szimpátiát. Till, azaz Angyal Attila a legkevésbé sem felel meg a szocialista fiatalember eszményének - de a kapitalistáénak sem, távol áll attól, hogy bármiféle eszménynek nevezhessük: kicsit ő a világgal haragban álló magyar Jim Stark, kicsit ő A vágy villamosá-nak magyar Stanley Kowalskija, kicsit ő maga a dühöngő magyar ifjúság. Központi alakja egy olyan korrajznak, egy olyan nemzedéki regénynek, mely az adott generáció és a kor problémái helyett az őrület határát súroló (sőt átlépő) szenvedély ábrázolására helyezi a fő hangsúlyt.

És bár a történelmi-politikai környezet csak diszkréten, finom vonalakkal sejlik fel a háttérben, a könyv mégis olyan erővel teremti meg az érzést, milyen lehetett huszonévesnek lenni a világháborút követő évtizedben, mint ahogy Bereményi Géza dalszövegei idézik meg a hatvanas-hetvenes évek fordulóján felnőtté váló fiatalság életérzését. Fontos viszont, hogy Till a történelmi körülményektől függetlenül baltázza el az életét, összeomlásában a Rákosi-korszak, a diktatúra nem játszik lényeges szerepet, arról csakis maga tehet. Till képtelen nárcizmusra hajlamos, kamaszos ideáit felnőttes kompromisszumokra cserélni.

A Csirkejáték  nyelvén határozottan érződik, hogy költő írta: szép, tökéletességig csiszolt, képekben, illatokban, érzésekben gazdag, feszes szöveg. (Az 1981-es második kiadáshoz a szerző számos változtatást hajtott végre, a befejezést pedig gyakorlatilag teljesen átírta. A 2010-ben a boltok polcaira kerülő kötet a 2004-es harmadik kiadás változatlan utánnyomása.) A regény külföldi méltatói is elsősorban nyelvezetét dicsérik. 2009-es németországi megjelenését látványos kritikai siker követte, szövegét a szakmai ítészek Milan Kundera, F. Scott Fitzgerald, Marcel Proust tökéletességet súroló nyelvi igényességéhez hasonlították.

Aki tehát szereti a sorról sorra, szóról szóra gondosan kidolgozott, műalkotássá farigcsált irodalmat, a Csirkejáték-ot imádni fogja, akár vágyik a megőrülésig fokozódó szenvedélyre, akár irtózik még a gondolatától is. A Csirkejáték igazi olvasói élvezetéhez azonban nyilvánvalóan fiatalnak kell lenni - vagy épp olyan hangulatban célszerű lennünk, amikor visszasírjuk fiatalságunk minden felelőtlenségét, makacsságát, önsajnálatát és önmagunk felsőbbrendűségébe vetett hitét. És talán a regény iránti elvakult rajongáshoz az sem árt, ha hímneműek vagyunk (őszintén szólva kíváncsi lennék egy olyan nőolvasó véleményére, akinek volt már dolga életében a főszereplőhöz hasonló hisztérikus férfival).

A Római Egyes (Rubin Szilárd utolsó kisregénye) bizonyos értelemben a Csirkejáték  párja: szintén egy mindkét felet meggyötrő, pátosszal és deheroizált érzésekkel egyszerre telített kapcsolat áll a középpontjában, a legfontosabb különbség, hogy főhőse ezúttal már középkorú. A szerző hagyatékából pedig a hírek szerint kiadásra vár még egy torzóban maradt bűnügyi regény, valamint az 1965 óta írt, bevallottan az életmű megkoronázásának szánt Apró szentek. Utóbbit kevés kiválasztott olvasója máris Truman Capote Hidegvérrel című művéhez hasonlítja.


 

Glózik Gábor

ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a