[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW
Kádár Jánoskritikanők helyzetenői egyenjogúsággenderszocializmus
2011. január. 5.
Mit csináltak a nők a szocializmusban?

A traktoroslánytól az országgyűlési képviselőnőig, az 56-ban kivégzett forradalmárnőtől a panelban élő kismamáig: a szocializmus korszakának nő sorsai jelennek meg hét tanulmányban egy kötetben. Izgalmas témák jelennek meg a Kádár leányai című kötetben tudományos alapossággal feldolgozva, csak a nyelvezet nehezen emészthető.  

Tóth Eszter Zsófia: Kádár leányai, Nők a szocializusban, Nyitott Könyvműhely, 2010, 200 oldal, 3990 Ft

Nők a szocialista időszakban - ez az alcíme annak a kötetnek, amelyben Tóth Eszter Zsófia 2006-2009 között keletkezett tanulmányait gyűjtötte össze. A beszédes Kádár leányai című könyvből a korszak munkásnőiről lehet megtudni sosem hallott érdekességeket.

A fülszöveg érdekfeszítő tartalmat sejtet. Olyan kérdésekre ígér például válaszokat, hogy miért nem sikerült pesti udvarlót fognia egy munkásszállón lakó lánynak, aki csipkebugyiban ment randevúzni, hogy mikor jártak fodrászhoz az országgyűlési képviselőnők, és hogy miért ferdült el Vékony Rózsi traktorista lány képe a falon. A témákat olvasva vélhetően nemcsak azok lapoznak bele a könyvbe, akik a tárgyalt korban élték fiatalságukat, hanem azok is, akik legfeljebb a Futrinka utca szereplőinek nevére emlékeznek, és ebből a könyvből akarnak többet megtudni egy letűnt korszakról.

A tanulmánykötet hét nagy fejezetben vizsgálja a nők szerepét, az 56-os női szerepektől a lányanyák megítélésén át az olyan munkásnőkig, akiket kiválasztottak országgyűlési képviselőnek. Izgalmas hétköznapi történetek rajzolódnak ki: kiderül, hogyan kezdtek új életet a fővárosba vidékről beköltöző lányok, milyen háztartási eszközzel lehetett felvágni a szomszédok előtt, milyen státuszuk volt a traktoristalányoknak, hogyan élték meg a mindennapokat a panelházak szűkös világában a kismamák, de az értelmiségi, ma szinglinek hívott harmincas nők történetei is megjelennek. És szó esik a kor egyik női hőséről, Czukor Anna építőipari munkásról is, aki 1950-ben kimagasló munkájáért kapott Kossuth-díjat.

Az egyéni történetek révén a történelemkönyvekben piros betűkkel írt események is élettel telnek meg, az egyik fejezet például azt vizsgálja, mi volt a nők szerepe 56-ban: "Bár a női résztvevőkről nem állnak rendelkezésre részletes 'statisztikák', annak a néhány nőnek az életrajza, akik fegyvert fogtak, mégis alkalmas néhány következtetés levonására. Ezek alapján a fegyveresen harcoló nők elsősorban olyan fiatal lányok voltak, akik állami gondozásban vagy sokgyermekes családban nevelkedtek, és az ezzel járó hátrányokat önálló életük elindításakor nem, vagy csak nehezen tudták leküzdeni. [...] A fegyveres harctól talán azt várták, hogy tehetnek valami olyat, ami tágabb horizontot biztosít az életüknek."

Kár a tudományos bikkfanyelvért

A megszólaló források ma is élnek, a személyes kötődés is megvan, a forrás- és szakirodalom elérhető; első látásra könnyűnek tűnik a korszak feldolgozása, ám éppen a mondottak miatt nehéz megőrizni a tudományos távolságtartást. Még érzékenyebbé teszi a témát, hogy az olvasóknak is személyes, közvetlen élménye van a témákról, vagy ha nincs, hát a családi legendáriumban keringenek kopottra ismételt történetek. Felmerül ezért a kérdés, mennyire válik sztorigyűjteménnyé a könyv.

Semennyire: jók a történelmi források, jók a történetek, és látszik, hogy a szerző lelkiismeretesen állt feladatához: volt olyan interjúalanya, akihez többször visszatért, ismerte a Nők Lapjá-nak vonatkozó cikkeit, filmek sorát elemezte stb. Mindeközben mindvégig megőrizte a tudományos, távolságtartó, analitikus hozzáállást; és ezzel el is értünk oda, hogy annak ellenére, hogy a könyv eddig nem ismert témákat dolgoz fel, miért nem ajánlanám a 2010-es toplistákra.

Nem a személyesség hiánya miatt. Hanem mert noha a legjobb szándék és alaposság vezérelhette a doktorandusz szerzőt, amikor tudományos folyóiratokban és egyetemi kiadásokban megjelent munkáit a nagyközönség számára átírta, ez nem sikerült túl jól. Olyan érzése van az embernek, hogy Tóth Eszter Zsófia nem igazán látott ki a tanulmányhalmok mögül: a leíró-objektivizáló nyelvezet nemcsak a hétköznapi történetekkel áll feszültségben, hanem azzal is, hogy a könyvet széles olvasóközönségnek (is) szánták. Megmaradt a szövegek szaktudományos, száraz bikkfanyelve, ami egy gazdaságtörténeti kézikönyv előnyére válik, de zavaró egy ilyen mikrotörténelmi tanulmányban.

Emiatt a Kádár leányai  inkább csak azoknak nyújt üdítő, feledhetetlen olvasmányélményt, akiket nem ejtenek zavarba az olyan kifejezések, mint "a történet végkifejletét szomorúnak jelenítette meg" vagy "a történet folytatásában az elbeszélő, talán azért, hogy tompítsa a lányanya megbélyegzettségét, kiemelte azt is, milyen jó munkaerő volt Magdi ...".

Vincze Barbara

ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a