22Pécs: Ulickaja is részt vehet a programban

Vágólapra másolva!
Huszonkét európai író töltött el egy-egy hónapot Pécsett 2007 szeptembere és 2010 júniusa között a Writers in Residence program vendégeként - az ott született naplóikat 22xPécs címmel antológiába gyűjtötték. Lesz folytatás, Ljudmila Ulickaja is jöhet az idén.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

A művek terjedelemben Esad Babacic szlovén író Vízilabda a termálfürdőben című másfél oldalas kisesszéjétől Raoul Biltgen luxemburgi író-színész napi bontású, klasszikus, csaknem ötvenoldalas naplójáig terjednek. Donald Niedekker holland költő verseket írt, a görög Hrisztosz Hriszopulosz pedig egy pécsi piacon vásárolt ismeretlen családi fényképalbumot helyez írása középpontjába. A Művészetek és Irodalom háza gondozásában kiadott kötetben eredeti nyelven és magyar fordításban szerepelnek az írások - a vajdasági Tolnai Ottó, valamint a 2009-ben elhunyt budapesti költő-képzőművész Deák László és Grendel Lajos szlovákiai magyar író esetében ez a kettő egybeesik. A könyv az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében jelent meg.

Az írókat felszerelt belvárosi lakás és az útiköltséget is fedező ösztöndíj várta, és csak az volt a feladatuk, hogy saját alkotómunkájuk folytatása mellett írjanak egy pécsi naplót, szabadon választott műfajban - mesélte Méhes Károly író, a kötet szerkesztője, egyben társfordítója az MTI-nek. "Úgy gondolom, Pécs egy olyan léptékű város, amely egy hónap alatt megismerhető, feltérképezhető, és otthonossá lehet válni benne ennyi idő alatt" - mondta Méhes Károly, majd hozzátette, hogy Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter ígéretet tett neki arra vonatkozóan, hogy a tárca hozzájárul a program folytatásának finanszírozásához, és a városvezetés is támogatja az íróprogram továbbgörgetését.

"Ha minden jól megy, 2011-ben öt vagy hat írót is vendégül láthatunk egy-egy hónapra. Ljudmila Ulickaja áprilisban, májusban vagy szeptemberben jöhet, a pontos időpont a gyógykezelése miatt kérdéses. Rajta kívül valószínűleg egy spanyol és egy német szerző is idelátogat, és tervezzük felvenni a kapcsolatot Linn Ullmann norvég íróval, Ingmar Bergman lányával is. Abban gondolkodunk, hogy a tematikát egy kicsit kibővítenénk, azaz nemcsak Pécsről, hanem az egész országról vagy aktuális témákról is lehetne írni" - beszélt a tervekről az író.