Kiszúr a többgyermekes családokkal Ausztria, a migránsok viszont jól járnak

Vágólapra másolva!
Bécs városvezetése megszorításokat jelentett be a szociális minimumellátás rendszerében, ám a legnagyobb támogatásokat felvevő harmadik országbeli nagycsaládokat alig érinti a változás. Az Osztrák Szabadságpárt szerint egy afganisztáni nagycsalád, amely eddig havonta mintegy 9 ezer eurót kapott, a jövőben mindössze 38 euróval kap majd kevesebbet Bécsben.
Vágólapra másolva!

Michael Ludwig szociáldemokrata (SPÖ) polgármester szerint az intézkedések célja a rendszer hosszú távú biztosítása és „célzottabb” működtetése – írta az Exxpress.

Bécs
Bécs szociáldemokrata polgármestere, Michael Ludwig (Fotó: APA/AFP/Helmut Fohringer)

A fontosabb változásokat összegezve a lap azt írta:

  • Gyermekek után is levonják a lakhatási költségeket a bérleti támogatásból, ahogyan ez eddig csak a felnőtteknél volt szokásos. Ez a város számításai szerint évi húsz millió euró megtakarítást jelenthet. Többgyermekes családoknál ez akár havi 400 eurós csökkentést is eredményezhet.
  • A lakóközösségek támogatását is átalakítják: a jövőben nem különálló egyénekként, hanem családhoz hasonló egységként kezelik őket. Ezzel évente további 75 millió eurót spórolna a város.
  • Óvoda kötelezettség hároméves kortól, amelyet a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) azzal indokol, hogy így könnyebben vissza lehet vezetni a szülőket a munkaerőpiacra.

Összességében az intézkedéscsomag éves szinten körülbelül 115 millió euró megtakarítást céloz.

A változás a migránsoknak kedvez

Az ellenzék azonban élesen bírálja a tervet. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) bécsi vezetője, Dominik Nepp „színjátéknak” nevezte a reformot, és hangsúlyozta: a minimálellátás költségeinek nagy részét továbbra is nem osztrák állampolgárok viszik el. 

Nepp szerint a rendszer igazságtalan, hiszen „miközben szír és afganisztáni nagycsaládok több ezer eurót kapnak havonta, osztrák családok, egyedülálló szülők és alacsony nyugdíjból élők a mindennapi megélhetésért küzdenek”. 

A Szabadságpárt ezért azt követeli, hogy a szociális juttatásokat kössék állampolgársághoz.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) is bírálta a városvezetést, amiért a támogatás továbbra sem igazodik a családok méretéhez, így Bécs a kritikusok szerint továbbra is „szociális mágnes” marad.

Bécs cáfol

Az osztrák főváros vezetése szerint a tervezett átalakítások nem megszorítások, hanem a szociális rendszer igazságosabbá tételét szolgálják. Ludwig polgármester úgy fogalmazott: 

A rendelkezésre álló forrásokat igazságosabban és célzottabban kell felhasználni, anélkül, hogy bárkit is nyomorba taszítanánk.

Az azonban tény, hogy a legnagyobb összegeket kapó harmadik országbeli nagycsaládokat a változtatások alig érintik, miközben a terhet főként többgyermekes osztrák háztartások, lakóközösségek, illetve a város adófizetői viselik majd.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!